Az FBI több mint 70 maffiózót tartóztatott le

Vágólapra másolva!
Az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal egy maffiacsalád több mint 70 tagját tartóztatta le, miután egy detektív beépült a szervezetbe.
Vágólapra másolva!

Védelmi pénzek kizsarolásával, sokmillió dolláros sikkasztással és csempészettel vádolják a Cosa Nostra genovai klánjának őrizetbe vett tagjait. Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI bejelentése szerint egy titkos akció során őrizetbe vették a maffiacsalád több mint hetven tagját, közöttük három vezetőjét is.

Az FBI new yorki helyettes igazgatója, Barry Mawn úgy nyilatkozott, hogy a letartóztatásokra egy fiatal detektív kétéves nyomozómunkája eredményeként került sor. A detektívnek sikerült beépülnie a maffiába és elnyernie a rendszerint titkolódzó genovai klán bizalmát - írja a BBC.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei és munkatársai szerda hajnalban csaptak le New Yorkban és New Jerseyben a genovai klán tagjaira: az őrizetbe vett 73 személy között van három maffiavezér, hét klántag és hatvanhárom "üzlettárs". A hatóságok különböző pénzösszegek kicsikarásával, csempészéssel, hamis pénz birtoklásával, többszörös csalással, zsarolással, bankkártya-hamisítással, orgazdasággal, tiltott szerencsejátékkal, fegyveres rablási kísérlettel vádolják a klán tagjait, akiket akár száz év börtönre és egymillió dollár pénzbüntetés megfizetésére is ítélhetnek.

A nyomozónak 27 hónapjában tellett, amíg elfogadtatta magát a genovai származású maffiacsaláddal, és bekerült az "üzlettársak" közé. A család a "téglára" bízta, hogy a korábban a rendőrségen ellopottként bejelentett gépkocsikat szétszedett állapotban, alkatrészként értékesítse. Ezzel kétszeres hasznot hajtott a maffiának, a "lopott" autók után járó biztosítási díjjal és az alkatrészekért kapott pénzzel.

Barry Mawn szerint a maffia soraiba beépült nyomozó kitartó munkája jóvoltából a rendfenntartó erők súlyos csapást mérhettek az amerikai szervezett bűnözés legfontosabb, legbefolyásosabb és legtitkosabb családjára, a genovai klánra. A hatóságok szerint a klán közvetlen tagjainak száma 200-300, míg az "üzlettársaké" elérheti a 2-3 ezer főt is.