Nem fogadja a paksi atomhulladékot Oroszország

Vágólapra másolva!
Szibériai civil és környzetvédő szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy a magyar nukleáris hulladékot Oroszországba szállítsák Paksról. A szervezetek az orosz kormányt támadják azért a tavaly elfogadott jogszabályért, amely megengedi a nukleáris hulladék importját. Kedden az orosz legfelsőbb bíróság is törvényellenesnek nyilvánította a szállításokat.
Vágólapra másolva!

Az orosz szövetségi legfelsőbb bíróság kedden törvényellenesnek nyilvánította a paksi atomerőmű nukleáris hulladékának Oroszországba szállítását. A testület az indokolás szerint azért jutott erre a következtetésre, mert az orosz atomenergia-ügyi minisztérium ebben az esetben eltért attól a törvényi szabályozástól, hogy a hulladékot feldolgozása után vissza kell szállítani a származási országba.

A magyar nukleáris hulladék ellen a feldolgozásnak helyet adó nyugat-szibériai cseljabinszki terület polgárainak egy csoportja, a helyi "nukleáris biztonságért" nevű civil szerezet, valamint a Greenpeace környezetvédő mozgalom oroszországi szervezete nyújtott be keresetet.

Vlagyimir Csuprov, a Greenpeace képviselője azt mondta az orosz kormány ellen indított győztes per után, hogy a moszkvai atomügyi tárca lobbizta ki azt a speciális szabályozást, ami lehetővé tette, hogy kivételes szabályként újrafeldolgozása után se kelljen visszaszállítani Magyarországra a paksi nukleáris hulladékot.

Környezetvédő szervezetek élesen támadják az orosz kormányt, a törvényhozást, és személy szerint Vlagyimir Putyin elnököt azért a tavaly elfogadott jogszabályért, amely megengedi a külföldi nukleáris hulladék importját. Ezeknek az anyagoknak a tárolása és újrafeldolgozása viszont igen jelentős bevételeket jelent Oroszországnak.