Az izraeli katonák lelőttek egy palesztin kisfiút

Izraeli katonák szombaton az észak-ciszjordániai Dzsenín melletti al-Afra menekülttábornál lelőttek egy 12 éves kisfiút. a nap folyamán az izraeli hadsereg harmincöt palesztint tartóztatott le Ciszjordániában, és kettejükről kiderült, hogy közel állnak a Hamasz szélsőséges palesztin szervezethez.

A tizenkét éves gyermeket akkor érte a halálos lövés, amikor kifelé tartott az al-Afra táborból, miközben izraeli harckocsik és egyéb katonai járművek hatoltak be oda. Az izraeli katonák éles lövedékekkel tüzeltek, és könnyfakasztó gránátokat vetettek be a rájuk kőzáport zúdító palesztinokra - közölték helyi források.

Szombaton az izraeli hadsereg egységei harmincöt palesztint tartóztattak le Ciszjordániában tartott razziájuk során. Az őrizetbe vettek közül két személyről kiderült, hogy közel állnak a Hamász szélsőséges palesztin szervezethez. A Dzsenín melletti Tamunba a hajnalban tucatnyi izraeli páncélos nyomult be, és a katonák húsz palesztint hurcoltak el - jelentette a város polgármestere. Az izraeliek által a terroristák fészkének tartott Dzsenínből öt palesztint vittek magukkal, tíz palesztint pedig Nábluszban, illetve Túl-Karmban tartóztattak le.

Az izraeli katonai hatóságok részlegesen feloldották a kijárási tilalmat abban a hat palesztin városban, amelyet június 19-én szálltak meg újra, válaszul az előző nap elkövetett, 26 izraeli életét kioltó öngyilkos merényletre. A helybéliek elhagyhatják otthonukat, de az éjszakai órákban tilos az utcákon tartózkodniuk.

A hetedik újra megszállt városban, Hebronban továbbra is érvényben marad a teljes kijárási tilalom.