Vágólapra másolva!
A jordániai tájékoztatási miniszter szerdán elrendelte a katari al-Dzsazíra hírtelevízió ammáni irodájának bezárását, és megtiltotta a tv-csatorna munkatársainak működését a Jordán Hásimita Királyságban.
Vágólapra másolva!

A katari al-Dzsazíra bezárását azzal indokolták, hogy a katari hírtelevízió tudatosan a királyságot rágalmazó - "a királyságnak és a jordániai nemzeti érdekeknek ártó" - adásokat közvetített.

A tilalmat egy nappal megelőzően az arab nyelven, műholdas műsorszórással dolgozó katari televízió a jordániai királyi házat és Jordánia Palesztinával és Irakkal kapcsolatos politikáját éles hangon bíráló műsort sugárzott - emlékeztetett az AFP.

1998-ban egyszer már betiltották - ugyancsak egy Jordániát bíráló műsort követően - az al-Dzsazíra működését Ammánban, s a tilalmat csak hat hónap elteltével oldották fel.