Cáfolják a terroristavezér halálát

Vágólapra másolva!
Abu Nidal él és jó egészségnek örvend - közölte kedden az általa vezetett Fatah-Forradalmi Tanács egyik szóvivője. Abu Nidal haláláról hétfőn számolt be egy palesztin újság, amely azt írta, hogy a számos terrorcselekménnyel kapcsolatba hozott szélsőséges palesztin vezetőt bagdadi lakásán találták holtan még a múlt héten. A legutóbbi jelentésekből még nem derült ki egyértelműen, hogy lelőtték, vagy saját kezével vetett véget életének.
Vágólapra másolva!

A Fatah- Forradalmi Tanács névtelenséget kérő szóvivője az AFP-hez közleményt juttatott el és ebben hangoztatta: minden alapot nélkülöznek az Abu Nidal haláláról elterjedt hírek, azokat ellenséges hírszerző források terjesztették. A forrás szerint Abu Nidal jó egészségnek örvend és folytatja küldetését.

Az Abu Nidal által 1973-ban létrehozott szervezet illetékese a közleményben hangsúlyozza: nem ez az első eset, hogy az ellenséges titkosszolgálatok bizonyos híreszteléseket terjesztve akarnak tető alá hozni "gyalázatos egyezményeket". A libanoni an-Nahar és az arab al-Ajját újság keddi számában szintén közli az Abu Nidal halálhírének cáfolatát tartalmazó közleményt.

Abu Nidal 1974 óta él Bagdadban, de az iraki hatóságok soha nem ismerték be, hogy a szélsőséges palesztin vezető az ország területén tartózkodik.