Sikeres rakétakísérlet Iránban

Vágólapra másolva!
Sikeres föld-föld rakétakísérletet hajtottak végre Iránban szombaton. A kísérlet célja az ország védelmi kapacitásának a növelése volt. A kísérlet részletei nem ismertek, de a teheráni televizió beszámolójában iráni szakértők az egyik legpontosabb fegyvernek nevezték a rakétákat.
Vágólapra másolva!

Ahmad Vahid, az iráni Állami Repüléstudományi Intézet vezetője a teheráni televíziónak elmondta, hogy a rakéta, amivel a kísérletet végezték az egyik legprecízebb a világon. Vahid nem közölt semmit a Fateh A-110-re keresztelt rakétáról, így sem azt nem lehet tudni, hogy mekkora a hatótávolsága, sem azt, hogy mikor hajtották végre a kísérletet.

Az iráni védelmi minisztériumhoz tartozó Repüléstudományi Intézet vezetője elmondta, hogy a kísérlet célje az ország védelmi kapacitásának növelése volt. Vahid szerint az új rakéta képes megelőzni a szárazföldön érkező külső agressziót.

Irán már eddig is több különböző hatótávolságú rakétát fejlesztett ki Oroszország, Kína és Észak-Korea együttműködésével. Az Egyesült Államok többször figyelmeztette is Oroszországot és Kínát, hogy állítsák le a katonai együttműködést Iránnal.