A szavazatok 45 százalékának megszerzésével Janez Drnovsek jelenlegi miniszterelnök nyerte az elnökválasztás első fordulóját Szlovéniában, bár az adatok még nem véglegesek. A második fordulóban a mögötte végző Barbara Brezigar ügyésznővel küzdhet meg, miután nem szerzett 50 százaléknál több szavazatot.

Nem hivatalos eredmények szerint a szavazatok közel 45 százalékának megszerzésével Szlovénia jelenlegi miniszterelnöke, a liberális demokrata Janez Drnovsek nyerte az országában rendezett elnökválasztás első fordulóját vasárnap. A végső döntéshez december 1-jén második fordulóra lesz szükség közte és a voksok 31 százalékát megszerző Barbara Brezigar ügyésznő között.

A szavazatok 92 százalékának ismeretében immár bizonyosnak mondható, hogy Drnovsek győzött ugyan, de nem szerezte meg az 50 százaléknyi szavazatot, amivel elkerülhette volna a második fordulót. A harmadik helyre a nacionalistának számító Zmago Jelincic futott be 8,5 százalékkal.

Drnovsek főként gyakorlatias vezetői stílusával, a balkáni konfliktusok távol tartásával és országának a fő európai irányvonalba illesztésével nyerte el a szavazók többségének támogatását. Bírálatok elsősorban azért érték Drnovseket, mert a piacgazdaságra térés jegyében nyereséges állami cégeket privatizált, illetve tervezett eladni, és ezzel egyesek szerint nem használt az ország hosszú távú érdekeinek.

Az 52 éves kormányfő vasárnap éjjel kijelentette, hogy a második forduló kimenetelét illetően is derűlátó. Riválisa - a függetlenként indult, de a jobbközép ellenzék támogatását élvező - Brezigar asszony ugyancsak elégedettségét fejezte ki az első forduló eredményeivel kapcsolatban, és úgy vélte, az ország vezetésében új arcokra van szüksége a népnek.

Szlovéniának mindenképpen új elnöke lesz, mert Milan Kucan eddigi államfő - aki 1991 óta birtokolta a főként protokolláris jelentőségű elnöki tisztséget - a helyi alkotmány értelmében harmadszor már nem szállhatott harcba a választáson. Drnovsek helyét - ha ő lesz az elnök - várhatóan Anton Rop eddigi pénzügyminiszter veszi át a miniszterelnöki székben.

Kucan a szavazás után maga is Drnovsek megválasztása mellett nyilatkozott. Kijelentette: "Örülök, hogy a szavazók legtöbbje úgy döntött, ahogy én. Drnovseknek jó esélyei vannak a második fordulóban."

Szlovéniát e hónap végén várhatóan tagnak hívják a NATO-ba, két éven belül pedig feltehetően az Európai Unióhoz is csatlakozhat.