Súlyos tűz egy milánói ipari parkban

Vágólapra másolva!
Nagy tűz ütött ki az észak-olaszországi Milánó egyik északi elővárosának ipari negyedében hétfőn, s a tűz miatt a hatóságok lezártak egy másfél négyzetkilométernyi területet, s mintegy húsz kamiont vontak ki a körzetből.
Vágólapra másolva!

Olaszországban hetek óta kánikula tombol, s ez jelentős mértékben fokozza a tűzesetek kockázatát. A tűzoltóknak a szokásosnál jóval többször kell oltáshoz kivonulniuk. A hétvégén Olaszországban 14 alkalommal jeleztek olyan súlyos tűzesetet, hogy a tűzoltóknak repülőgépekkel, illetve helikopterekkel kellett oltaniuk. Az olasz tűzoltóság közlése szerint különösen súlyos a helyzet a szardíniai körzetben.

Tűz keletkezett hétfő délelőtt Dél-Olaszország legnagyobb egészségügyi intézménye, a nápolyi Cardarelli Kórház intenzív osztályán. A tűzeset következtében senki nem sérült meg, de az intézményben tartózkodók között hatalmas pánik tört ki.

Az Assago negyed ipari parkjának egyik üzemében keletkezett tűz oka egyelőre nem ismert. A hatóságok ebben az esetben nem zárják ki a szándékos gyújtogatás lehetőségét sem.