MSF: Az orosz hatóságokat nem érdekli az emberrablás

Vágólapra másolva!
A Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi humanitárius szervezet hétfőn azzal vádolta az orosz hatóságokat, hogy nem tesznek meg mindent a tavaly Dagesztánban elrabolt holland irodavezetőjük megtalálásáért.
Vágólapra másolva!

Meggyőződésem, hogy munkatársunk elengedését el tudnák érni az orosz hatóságok, ha igazán lépnének. A régióban lévő hatalmas ügynöki és informátori hálózatukkal az orosz hatóságoknak megvan a kapacitásuk az ilyen ügyek elintézésére - vélekedett Thomas Linde, a szervezet svájci hivatalának vezetője.

Arjan Erkelt, a szervezet 33 éves munkatársát 2002 augusztusában rabolta el három fegyveres a Csecsenfölddel szomszédos Dagesztán fővárosában, Mahacskalában. Az orosz szervek tavaly novemberben lezárták a vizsgálatot, erről nem is értesítve a humanitárius szervezetet.

A holland kormány nyomására az orosz illetékesek idén májusban ismét megnyitották az aktákat, Igor Ivanov orosz külügyminiszter pedig kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnök személyesen néz utána, mi történt az ügyben.

Augusztus 8-án a szervezet bejelentette, hogy a moszkvai holland nagykövetséghez olyan felvételeket küldtek ismeretlenek, amelyen Arjan Erkel látható. A férfi egészségesnek tűnt, és a fogvatartói által követelt váltságdíjról beszélt orosz nyelven.