Újra tanítanak Beszlanban

Vágólapra másolva!
Szerdán megkezdődött a tanítás az észak-oszétiai Beszlan iskoláiban. A vérengzés színhelye, az 1. számú iskola azonban továbbra is zárva marad. Az első tanítási napon sok volt a hiányzó: a diákok egy része otthon maradt. A túszdráma túlélői egyelőre nem kezdték el az iskolát, két hónapig a Fekete-tengernél pihennek. Közben a Kommerszant orosz napilap 30 halott terrorista fényképét tette közzé, arra hivatkozva, hogy nagy részüket nem sikerült azonosítani.
Vágólapra másolva!

Szerdán harminc halott beszlani terrorista arcképét közölte a Kommerszant című orosz lap, azt állítva, hogy nagy részüket még mindig nem sikerült azonosítani. A fényképeken látható arcok fele szétroncsolódott, féltucatnyi pedig szinte teljesen felismerhetetlen: köztük a túszdráma után meglincselt terroristáé, valamint a két öngyilkos robbantó nőé, akik még a roham előtt hozták működésbe az övükön viselt pokolgépet.

A Kommerszant kétségbe vonta Vlagyimir Usztyinov főügyész keddi állítását, miszerint 14 terroristát azonosítottak volna. Az élve elfogott túszejtők nem tudtak érdemben segítséget nyújtani a holttestek azonosításához.

Az Orosz Államszövetséghez tartozó, észak-oszétiai Beszlan egyik iskoláját szeptember elsején foglalták el. Körülbelül 1200 embert ejtettek túszul az állig felfegyverkezett terroristák, akik azt követelték, hogy az orosz csapatok vonuljanak ki Csecsenföldről. A kormányzat azonban túl későn kezdte meg a tárgyalásokat, szeptember 3-án pedig egy feltehetően véletlen detonáció után elszabadult a pokol.

Putyin orosz elnök a terrorakció után a központi hatalom radikális erősítését célzó intézkedéseket jelentett be a terrorizmus elleni harc jegyében. A Kreml vezetője egyebek közt bejelentette, hogy olyan új választási törvényt akar, amely korlátozza a politikai pártok számát, és teljes ellenőrzést kíván a regionális vezetők kinevezése fölött.