Vizsgálják a párizsi repülőtér-omlást

Hétfőn indul a vizsgálat, hogy kiderítsék: tervezési vagy kivitelezési hiba okozta a párizsi Charles de Gaulle repülőtér egyik folyosójának összeomlását. A balesetben négyen vesztették életüket, a korábbi jelentésekben azért szerepel öt halálos áldozat, mert egy szétszakadt testet kétszer számoltak a tűzoltók. Az épület Kínában dolgozó tervezője holnap hazatér.

Hétfőn indul az a vizsgálat, amelynek célja, hogy kiderítsék, miért szakadt le a párizsi repülőtér egyik kiszállófolyosójának betonmennyezete vasárnap. Az épületet alig egy éve nyitották meg. A létesítmény tervezője megdöbbent a hír hallatán. A pekingi nemzeti színház építésén dolgozó Paul Andreu francia építész közölte, kedden hazatér, és rögtön a párizsi repülőterek igazgatóságának rendelkezésére áll a halálos kimenetelű baleset körülményeinek kivizsgálása érdekében.

A mérnök nem kívánt feltételezésekbe bocsátkozni a szerencsétlenség okait illetően, de közölte, bár az ultramodern terminál építési terve "merész" volt, nem használtak hozzá "forradalmian új" anyagokat.

A vizsgálat során arra keresik majd a választ, hogy vajon tervezési vagy kivitelezési hiba okozta-e a szerencsétlenséget. A rendőrség várhatóan nem szándékos emberölés gyanúja miatt indít eljárást.

Négy áldozat

A tragédia vasárnap kora reggel történt, amikor még csak kevesen voltak az épületben. A tavaly nyáron felavatott terminál egyik kiszállófolyosójának mennyezetéből körülbelül 30x20 méteres darab szakadt le, betonelemekkel, fémdarabokkal és üvegcserepekkel borítva be a területet, ahol a jelentések szerint több repülőtéri szolgálati jármű is parkolt.

Egy repülőtéri szóvivő szerint a rendőrök még a baleset előtt megkezdték a terület lezárását, mert több utas jelezte, hogy repedezik a tető, és por hullik a plafonról. A romok alatt négyen lelték halálukat, és hárman sebesültek meg. Az első hírek még öt áldozatról szóltak, ám a tűzoltók szerint egy szétszakadt holttestet véletlenül kétszer számoltak.

Az áldozatok között eddig két kínai állampolgárt azonosítottak, akik egy kereskedelmi cég nyolcfős küldöttségének tagjaiként Sanghajból Mexikóba tartottak párizsi átszállással. A delegáció többi tagja sértetlen maradt. A harmadik áldozat egy cseh állampolgárságú nő volt, a negyediket eddig még nem azonosították. A három sebesült között egy kínai és egy elefántcsontparti nő van.

A 750 millió eurós költségvetéssel épült terminált tavaly júniusban az eredeti tervekhez képest késéssel tudták csak átadni, műszaki biztonsági okok miatt. Több francia szakszervezet még így is azzal vádolta a párizsi repülőtéri igazgatóságot, valamint az Air France légitársaságot, hogy a terminál mindenáron való megnyitását erőltetik, akár a biztonság rovására is.

MTI/[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKK