A románok voltak kisebbségben a helyhatósági választásokon

Vágólapra másolva!
A romániai magyarok arányosan nagyobb létszámban mentek el szavazni, mint a románok a helyhatósági választások első fordulójában, s ezt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) rendkívül jelentős politikai eredménynek tekint - jelentette be vasárnap Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Vágólapra másolva!

Takács az urnák zárása után tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a nagy mértékű részvételnek köszönhetően a szövetség valószínűleg jobb eredményeket ér el az idei romániai helyhatósági választásokon, mint négy évvel korábban. Az ügyvezető elnök emlékeztetett, hogy a 2000-es választási eredmények alapján az RMDSZ-nek 138 polgármestere, 2451 városi és 135 megyei önkormányzati képviselője volt.

Takács Csaba kitért a kolozsvári helyzetre is. Mint mondta, ott a magyargyűlöletéről hírhedt Gheorghe Funart sikerült leváltani. Közölte: az RMDSZ elérte egyik kiemelt célkitűzését, a nacionalista "bíró" leváltását.

A sajtótájékoztató pillanatáig az erdélyi városokból még nem érkeztek pontos eredmények, de elmondta, hogy az előzetes számítások szerint a szövetség jelentős sikert érhet el Szatmárnémetiben, ahol Ilyés Gyula RMDSZ-polgármesterjelölt toronymagasan vezet. Takács hozzátette: még nem tudni, hogy előnye elegendő-e ahhoz, hogy már az első fordulóban elnyerje a polgármesteri széket.

Székelyudvarhelyen a jelek szerint második fordulót is rendeznek. Az előzetes adatok szerint Ladányi László, az RMDSZ polgármesterjelöltje vezet.