Jelentős előnyre tett szert George Bush amerikai elnök John Kerryvel, a Demokrata Párt elnökjelöltjével szemben a legújabb közvélemény-kutatási felmérés szerint. A Time-ban közzétett felmérés szerint Bush a szavazatok 52 százalékát kapná Kerry 41 százalékával szemben, ha most tartanák a választásokat. A korábbi felmérések fej-fej melletti versenyt mutattak.

A Time felmérését pénteken a Republikánus Párt jelöltállító konvenciója alatt végezték 1300 választó megkérdezésével. A felmérés szerint a választók 57 százaléka van nagyobb bizalommal Bush iránt a terrorizmus elleni harcban (Kerry 36 százalék), az iraki politika kérdésében pedig 53 százalék bízik jobban a hivatalban levő elnökben, míg kihívójában csak 41 százalék.

A gazdaságpolitikában a megkérdezettek 47 százaléka bízik inkább Bush elnökben, míg 45 százaléka John Kerrybe veti a bizalmát. Ez utóbbi kérdésben a felmérések eddig többnyire Kerry előnyét mutatták.

John Kerry massachusettsi szenátor a hét végén úgy nyilatkozott, hogy a republikánus pártiak a jelöltállító konvencióval lendületet kaptak, de ez az előny csak átmeneti.