Az ENSZ vizsgálja az afgán választás tisztaságát

Vágólapra másolva!
Hamarosan megkezdi munkáját az az ENSZ-testület, amelyet az afgán elnökválasztásokon történt  szabálytalanságok kivizsgálására állítanak fel. A háromtagú független bizottság főként a lemosható ujj-megjelölő tinta ügyét vizsgálja majd ki. A válsztáson induló jelöltek közül többen közölték, elfogadják a testület majdani megállapításait.
Vágólapra másolva!
Az exit poll szerint magasan nyert

Vizsgálatot indított az afgán elnökválasztással kapcsolatban az ENSZ, miután felkérték, hogy nevezzen ki egy független testületet az állítólagos szabálytalanságok kivizsgálására.

A választásokat - az exit poll felmérések szerint - Hamid Karzai ideiglenes államfő nyerte meg, de több kritika is érte a szavazás lebonyolítását. Legfőképp a már szavazott állampolgárok megjelölésére használt tintával kapcsolatban merültek fel kétségek, mivel kiderült, hogy sok esetben könnyen lemosható tintát használtak, így egy ember akár többször is szavazhatott.

A testület egy kanadai diplomatából, egy svéd választási szakértőből, illetve egy még meg nem nevezett harmadik személyből áll majd, akit az Európai Unió nevezhet ki.

A bizottság felállítása - úgy tűnik - lecsillapítja a Karzai-jal rivális elnökjelölteket. Több, a választások tisztaságát kétségbe vonó induló ugyanis kijelentette, elfogadja a testület megállapításait.