Moszkvában ünnepli a nácik bukását Schröder

Vágólapra másolva!
Gerhard Schröder és Vlagyimir Putyin szerint is felszabadították 1945-ben az orosz csapatok Németországot. A két politikus erről egy egy német lapnak adott közös interjúban beszélt. Schröder a harcok végének 60. évfordulóján Moszkvába látogat, és - az egyesítés utáni német kancellárok közül elsőként - részt vesz a győzelem napi ünnepségeken, például a moszkvai katonai parádén.
Vágólapra másolva!

Oroszországban a közelmúltban - a győzelem 60. évfodulója alkalmából - kiadták azokat a leveleket, amelyeket még az 1980-as években kezdtek küldözgetni az Izvesztyija szerkesztőségének háborús veteránok. A levelek írói rendre cáfolták a második világháborúval kapcsolatos hivatásos álláspontokat. Íróik olyan egykori harcosok voltak, akik úgy érezték, országuk cserbenhagyta őket, amikor fegyverek nélkül kellett harcolniuk a háború elején, vagy olyan rokonok, akiket eltűntnek nyilvánított - fronton elhunyt - hozzátartozóik miatt évtizedeken át megbélyegeztek, mivel mások úgy vélték, hogy az eltűntek igazából büntetőtáborokban végezték - írja a Moscow Times.

Az Ezt láttam (Ja éto vigyel) címmel kiadott kötetbe került írásokat több ezer levél közül válogatták a szerkesztők. A levelek nagy része az 1941-es és '42-es eseményekkel kapcsolatos, amikor a németek komoly veszteségeket mértek a felkészületlen Vörös Hadseregre, és hatalmas területeket szálltak meg.

A levelek között van olyan, amelyben arról írnak, miket ettek a hónapokig körbezárt Leningrádban. A receptek enyvből, bőrövekből és kisállatokból készült ételek leírásait tartalmazzák, mások kannibalizmusról emlékeznek.

Egy katona ezt írja: "két héttel a háború kezdete előtt berendeltek minket a parancsnokság szálláshelyéül szolgáló épületbe, ahol egy előadást kellett meghallgatnunk, 'Németország - a Szovjetunió hűséges barátja' címmel. Tankjaink és fegyvereink lezsírozva álltak a raktárakban.

A katona így folytatta beszámolóját: fél egykor kimentem a parkba. A fejünk fölött repülőgépek zümmögtek. Mindenki boldog volt, hogy elkezdődött hadművelet! Az első bombát az utánpótlás kapta. Az emberek ekkor még azt kiabálták: 'Ezek csak gyakorlóbombák, betonból." A következő a szomszédos zászlóaljat érte. Ekkor már azt ordibálták, hogy valaki meghalt, és másvalakinek leszakadt a lába... Ekkor jöttünk rá, hogy ez háború.

Miért tiltották meg, hogy megtudjuk, Hitler meg fog támadni minket? Ki hihette el, hogy Sztálin és a tábornoki kar nem tudott arról, hogy 200 német hadosztály közeledik a határ felé? Hogy lehet, hogy a helyiek tudták, és Sztálin nem?" - kérdezte levelében a katona.

MTI/[origo]