Meghalt a pápa és az ellenpápa is - amire felkaptuk a fejünket 2005-ben

Vágólapra másolva!
Áprilisban a pápa halála, majd az új egyházfő megválasztása miatt a Vatikánra figyelt a világ. Októberben Bagdad került középpontba a Szaddám-per miatt, majd Párizsra vetődtek vigyázó tekintetek, ahol bevándorlók borították tűzbe a külvárosokat. Ezeken kívül is történt azonban sok izgalmas esemény: olvasson kormányválságokról, milliárdos üzletemberek bebörtönzéséről, királyi esküvőről, hóhérokról, kivégzésekről és a magyarok híréről!
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Szakított a forradalmi álompár

Áprilisban formális válságon ment keresztül az olasz kormány, Silvio Berlusconi lemondott, majd új kormányt alakított az előzővel szinte teljesen megegyező összetétellel.

A cseh kormányfő megbukott: Stanislav Grosst lakásvásárlási botránya miatt kényszerítették lemondásra pártjának koalíciós partnerei. A hónapokig tartó ingatag helyzet végül Jiri Paroubek kinevezésével állt helyre, aki újra a korábban kilépett partnerekkel szövetkezett.

Ukrajnában a forradalmi hevület ért véget szeptemberben, amikor a 2004-ben a narancsos forradalommal hatalomra került Viktor Juscsenko elnöknek megromlott a viszonya az általa kormányfőnek kinevezett Julia Tyimosenkóval, akit leváltott. Az év végén Ukrajna Ororszországgal akaszkodott össze, az oroszok gázáremelése miatt.

Novemberben megkezdődött Koszovó jövőbeni státusáról szóló tárgyalássorozat, ahol kiderülhet: független állam lehet-e a jelenleg Szerbiához tartozó terület. A nemzetközi felügyeletből kiábrándult koszovói albánok és a helyi szerbek is értetlenül állnak a tárgyalások előtt: szerintük a megegyezést hiába sürgetik a nyugati hatalmak, az etnikai konfliktusokat eddig sem sikerült megoldaniuk.