Tízezrek tüntettek Tel-Avivban a kivonulás ellen

Vágólapra másolva!
A Gázai övezet kiürítését ellenző jobboldali izraeliek tízezrei vonultak fel Tel-Avivban csütörtök este, alig egy héttel az övezetből való izraeli kivonulás tervezett kezdete előtt. Gázai-övezeti telepesek és támogatóik a Jichák Rabin néhai miniszterelnökről - a palesztinokkal kötött "földet békéért" megállapodások élharcosáról - elnevezett Rabin téren gyűltek össze, ahol az izraeli békepárti baloldal előszeretettel rendez tüntetéseket.
Vágólapra másolva!

Ultranacionalista zsidók hónapok óta próbálták - néhol erőszakos - tüntetésekkel elérni, hogy a parlament vonja vissza jóváhagyását a kivonulásról, vagyis a 21 gázai övezeti és a mintegy 120 közül négy ciszjordániai zsidó telep felszámolásáról. Az eddigi tömegmegmozdulások nem tudták visszatartani Ariel Saron miniszterelnököt, sikerrel vette a terv megvalósításának útjában álló politikai és jogi akadályokat.

A kiürítési terv tovább mélyítette a belső megosztottságot Izraelben. Közvélemény-kutatási adatok szerint az izraeliek többsége támogatja a kormányfő stratégiáját, hogy némi földterület átadása révén "kivonuljon" a palesztinokkal fennálló konfliktusból. Ellenzői szerint viszont a kivonulás a bibliai örökség feladásával egyenlő, és "megjutalmazza" a közel öt éve tartó palesztin felkelést.

Szerda éjjel mintegy ötvenezer vallásos zsidó gyűlt össze Jeruzsálemben a Siratófalnál, a zsidó vallás legszentebb helyén, hogy a kivonulás megakadályozásáért imádkozzon. A tel-avivi menet egyik célja megfigyelők szerint az volt, hogy megnyerje a kevésbé vallásos izraelieket, akik eddig jobbára távol maradtak a kivonulásellenes megmozdulásoktól.