Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A hajlíthatatlan focibolond lesz a pápa új helyettese

Vágólapra másolva!
Több focimeccset közvetített élőben, énekelt diszkóban - többek között ezekről ismert Tarcisio Bertone genovai érsek, aki szeptember 15-étől pápai államtitkár, azaz a vatikáni diplomácia vezetője és a pápa hivatalos helyettese lesz. Bertone sokak szerint közvetlensége ellenére a keményvonalas vatikáni politika egyik őre. Igazi hajlíthatatlannak tartják, amit bizonyított az amerikai pedofilügy óvatoskodó kezelésével és azzal is, hogy az abortusztablettát szedő nőket a gyerekgyilkos Heródeshez hasonlította.
Vágólapra másolva!

"Járnia kell a labdának és figyelnünk kell rá, hogy a passzok jó helyre menjenek" - foglalta össze a Vatikán legfontosabb jövőbeni feladatát Bertone, a focis hasonlat pedig nem véletlen: az új vatikáni államtitkár igazi focibolond és ezt ő maga sem titkolja. Első nyilvános találkozása a focival még a hitbuzgó predikátor igyekezetének jegyében telt.

Bertone 2003-ben kérvényt nyújtott be az olasz labdarúgó szövetséghez, amelyben azt javasolta, hogy halasszák el az épp esedékes Genoa-Sampdoria bajnokit a húsvét miatt. Bár a szövetség végül nem engedett kérésének, azt lehetővé tették számára, hogy beszéljen a genovai stadion közel 40 ezres nézőseregéhez. Bertone a húsvét szentségét dicsőítette, nem sokkal később azonban a lelátón találta magát.

Bertone ugyanis 2004-től több bajnokit kommentátált egy helyi rádió és több tévé számára is. A Genoa-Torino meccs után felvetette azt is, hogy egyik miséjét a sport értékeiről szóló tanításnak szenteli. "Az embereket meg kell tanítani a sport értékeire" - mondta egy interjúban Bertone, aki szerint a foci azért is fontos szerepet tölt be a hitéletben, mert a stadionok a fiatalok remek találkozóhelyei. Indoklása szerint egyébként a hitéleti igyekezet miatt misézett Ferrari-tulajdonosoknak is.

Bertone - azok szerint, akik hallották - viccesen kommentálja a meccseket, igaz, nem mindegyiket tudja végigülni, első próbálkozásakor például már a félidőben el kellett sietnie misézni. Bár a bíboros elkötelezett Juventus-drukker, idővel a Genoa is a szívéhez nőtt. Nem leplezte csalódottságát akkor sem, amikor 2005-ben bundavádak miatt két osztállyal lejjebb sorolták a 10 év után a Serie A-ba feljutó Genoát. "Túl kemények voltak az én Genoámmal" - kesergett és még a városi rivális Sampdoria drukkereit is arra buzdította, hogy vonuljanak az utcára és tiltakozzanak békésen a döntés ellen. Bánatát csak tovább fokozta, hogy a Venezia elleni bajnoki előtt azt állította, próbált "segítséget kérni fentről, mert a Veneziát muszáj legyőzni".

Bertone kinevezése után minden korábbinál nagyratörőbb tervvel állt elő. Augusztusban felvetette, hogy saját vatikáni fociválogatottat kellene összeállítani fiatal papokból. Ha pedig így nem jönne össze a csapat, akkor esetleg kísérletet kell tenni a tavaszi bundabotrány után a másodosztályba sorolt Juventus játékosainak megnyerésére.

Bár az új vatikáni államtitkár mindenki másnál szívesebben beszél fociról a vatikáni vezetők közül, sőt, meghonosította az egyébként is virágnyelvet alkalmazó vatikáni diplomáciában a focis hasonlatokat, ezzel a szenvedélyével nem lóg ki a sorból, hiszen maga XVI. Benedek is nagy futballrajongó. Épp ezért kedveskedhetett neki, hogy Bertone Franz Beckenbauerhez hasonlította, mikor arról kérdezték, hogyan állítaná össze a vatikáni válogatottat. Bertone szerint a pápa lenne a csapatkapitány, mert Beckenbauer szellemiségében játszik, és most erre van szüksége a Vatikánnak: "előrefelé játszani, nem megijedni".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről