Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

A hajlíthatatlan focibolond lesz a pápa új helyettese

Vágólapra másolva!
Több focimeccset közvetített élőben, énekelt diszkóban - többek között ezekről ismert Tarcisio Bertone genovai érsek, aki szeptember 15-étől pápai államtitkár, azaz a vatikáni diplomácia vezetője és a pápa hivatalos helyettese lesz. Bertone sokak szerint közvetlensége ellenére a keményvonalas vatikáni politika egyik őre. Igazi hajlíthatatlannak tartják, amit bizonyított az amerikai pedofilügy óvatoskodó kezelésével és azzal is, hogy az abortusztablettát szedő nőket a gyerekgyilkos Heródeshez hasonlította.
Vágólapra másolva!

Bár Bertone egyik legnagyobb erényének vatikáni körökben szokatlan nyitottságát tartják, kinevezése után több római lap és vatikáni tudósító is gyorsan jelezte: Bertone híres mosolya mögött rejlik egy másik ember is. Ahogy egyik taníványa fogalmazott: "Hajlíthatatlan, ha a bűnről, megbocsátásra kész, ha a bűnösről van szó".

A Vatikán és Bertone is igyekezett meglepőnek beállítani kinevezését, sőt, a brit The Guardian is azt írta, hogy egy éves huzavona után esett rá a választás, az olasz lapok szerint azonban már jó egy évvel ezelőtt eldőlt, hogy őt veszi maga alá XVI. Benedek képletesen és fizikailag is. Az államtitkár ugyanis a pápa által elfoglalt szint alatt lakik a Vatikánban.

Egy vatikáni riporter szerint Bertone igazi "keményvonalas határőr, azon dokrtíner konzervatívok egyike, akik a katolikus tanítás egyediségének fenntartására törekszenek". Kinevezésével így ismét keményebbé válhat a vatikáni hangvétel. Erre utal az is, hogy Bertonénak semmilyen diplomáciai tapasztalata nincs, sokkal inkább otthon van a hitéleti kérdésekben, mint a politikai ügyeskedésben. Kinevezését ezért sokan úgy értékelték, hogy személye annak a vatikáni törekvésnek az egyértelmű megnyilvánulása, hogy a külkapcsolatok helyett mostantól a hittételek tisztasága és szigorú követése kerüljön előtérbe. Igaz, többen azzal viccelődtek kinevezése után, hogy pusztán azért esett rá a választás, mert ő az egyetlen, aki értelmezni tudja a pápa nehezen olvasható kézírását.

Bertonét az elmúlt években több újság és vatikáni szakértő bélyegezte modern inkvizítornak vagy ördögűzőnek, mert a bíboros több kényes ügyben magára vállalta vagy megkapta a kommunikációs feladatokat. A Bertonéra osztott feladatok egytől egyig az elmúlt évek legérzékenyebb kérdései voltak, amikben igazából csak félmegoldásokkal büszkélkedhet.

Pedofilok, melegek, egyedülálló nők

Neve először az ezredforduló után tűnt fel az amerikai pedofilbotrány kapcsán, amikor a Vatikán őt jelölte ki a helyzet rendezésére és a probléma kommunikációjára. Bertone rögtön bizonyította is, hogy hitéleti kérdésekben a kevésbé liberális, bezárkózó vatikáni politikát követi. Bár több amerikai bíboros és érsek zéró toleranciát (az érintett papok kiadását) követelt a pedofil papokkal szemben, végül a vatikáni vezetés úgy döntött, hogy saját berkein belül rendezi az ügyet és ehhez leginkább Bertonénak, illetve az akkor még csak bíboros XVI. Benedeknek volt a legtöbb köze.

Egy közösen jegyzett levelükben arra szólítják fel a bíborosokat, hogy titokban folytassák le a pedofil vádakkal kapcsolatos vizsgálatokat. Több sértett jogi képviselője szerint ezzel a később pápává választott Joseph Ratzinger és Bertone hozzájárult az igazság elkendőzéséhez, hiszen a vatikáni ukáz szerint a vizsgálatok eredményét titokban lehet tartani az érintett nagykorúvá válása után 10 éven át. Bár a vatikáni utasítás több pap kimosdatását segítette a lépés bírálói szerint, hiszen ezzel többen elkerülték a rendőrségi vizsgálatot, Bertone még egy 2003-as interjúban is ragaszkodott a döntés helyességéhez: "Véleményem szerint alaptalan az a követelés, hogy a püspököket arra kötelezzük, lépjenek kapcsolatba a rendőrséggel, ha egy olyan pap ügyéről van szó, akit pedofíliával vádolnak".

Más ügyekben is hasonlóan konzervatív arcát mutatta Bertone. Az ő nevéhez fűződik például az az elhíresült állásfoglalás, miszerint az apa nélküli családok szétporladnak, "az apák nélküli társadalomban egy újfajta szülő tűnik fel: a számítógép és az internet". A kijelentést többen az egyedülálló, gyereküket egyedül nevelő nők ellen intézett vatikáni támadásnak minősítették.

Keményen szavakat használt a homoszexualitás megítélése kapcsán is. Amikor arról kérdezték 2001-ben, jó ötletnek tartja-e, hogy homoszexuális férfiakat pappá szenteljenek, úgy fogalmazott: "a homoszexuális hajlamokkal rendelkező emberek nem nyerhetnek bebocsátást a papneveldékbe". Bertone szerint ugyanis a homoszexualitás önmagában még nem bűn, viszont komoly morális problémákat vet fel és "erős hajlamot gerjeszt gonosz cselekdetekre".

Ostorozta a hitükben ellustuló katolikusokat és a nyájuk ébersgét ellanyhulni hagyó papokat, de kikelt Törökország tervezett uniós csatlakozása ellen is, mert úgy látta, hogy a teljesen más kultúrát képviselő török társadalom befogadása "csak problémákat vet fel". Tavaly novemberben pedig az Olaszországban piacra dobott abortusztabletta használatát a csecsemőket legyilkoltató Heródes bűnéhez hasonlította.

Da Vinci kód vs Harry Potter

A legtöbb támadás mégsem ezen megnyilvánulásai, hanem a Da Vinci kód című regény megjelenése után tett nyilatkozatai miatt érték. Több újság és Vatikán-szakértő hivatalos ördögűzéssel, az inkvizíció módszereit idéző fellépéssel vádolták, a kemény bírálatokban azonban ez esetben volt némi igazságtalanság. A Vatikán - és Bertone - csak két évvel a könyv megjelenése után szólalt meg az ügyben, amikorra a regényt már 44 nyelvre fordították le és több mint 20 millió példányt értékesítettek belőle, Bertone pedig valójában az egyetlen volt, aki bátran kiállt a vatikáni vezetés által fontosnak tartott értékek mellett, még úgy is, hogy a Szentszék is jelezte: ebben a kérdésben Bertone nem hivatalos szóvivő.

Macskákkal beszél a pápa

Tarcisio Bertone egy interjúban elárulta: lenyűgözi XVI. Benedek természetközelisége, aminek egyik legjobb bizonyítéka szerinte nem más, mint a macskákhoz fűződő viszonya. Bertona többször figyelte a pápát, hogyan kommunikál a macskákkal, de nem tudott rájönni, pedig egy alkalommal 10 kiscica követte a pápát a Szent Péter bazilikába - emlékezett Bertone, aki szerint a pápa bajor akcentusában lehet valami.

"Ne vegyétek meg és ne olvassátok a Da Vinci kódot" - intette a vatikáni rádióban a híveket Bertone, felszólítását pedig azzal indokolta, hogy Dan Brown regénye, ami szerint Jézus leszármazottai ma is élnek, hazugságokkal van tele. "Tényleg az a veszély fenyeget, hogy sok ember, aki elolvassa, igaznak fogja hinni azt a mesebeszédet, amit leírtak benne" - érvelt Bertone, egyúttal azt tanácsolta a katolikus könyvesboltoknak, hogy "söpörjék ki polcaikról" a szerinte szégyenletes és megalapozatlan tévedésekkel teli irományt. A La Reppublica viszont arról számolt be, hogy Bertone kirohanása után újabb lendületet kapott a könyv eladása.

A püspök azonban hajthatatlan volt a szerinte keresztényellenes, a fiatalok hitét romboló regény megítélésében. Nyilvános vitákat szervezett, ahol a könyv elméleteit igyekeztek cáfolni a Vatikán képviselői, majd azzal vágott vissza: "azt kérdezem magamtól, ha egy hasonló könyvet írna valaki hazugságokkal tele Buddháról, Mohamedről vagy teszem azt, megjelenne egy régény, ami megmásítja a holokauszt történetét, mi történne akkor?" Bertone szerint a válasz nélkül hagyott kérdés is bizonyítja: a könyv sikere a katolikusokkal szemben burjánzó előítéleteknek tudható be.

Egy interjúban megkérdezték tőle azt is, hogy a Harry Potter regényeket is a Da Vinci kódhoz hasonló fenyegetésnek tartja-e. Bertone szerint azonban a fiatal varázslótanoncról szóló történet egészen más tészta. Azt azonban megjegyezte, a fiataloknak nem elég ez a fantasztikus mesevilág, egészen másra van szükségük, hiszen "életünk a valóság".

Sáling Gergő (Róma)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről