Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Tömegélményre vágyik? Menjen zarándoklatra!

Vágólapra másolva!
Milliók jelentek meg az alig pár napja befejeződött mekkai zarándoklaton és tízmilliók merítkeznek meg ezeknen a hetekben a Gangesz vizében, hogy megtisztuljanak. Az ilyen vallási eseményekre látogatók az [origo]-nak nyilatkozó pszichológus szerint a közös transzcendens élményt keresik. Összeállításából megsimerheti a legnagyobb tömegeket vonzó vallási ünnepeket, ha pedig esetleg kedvet kap a megtisztuláshoz vagy szeretné átélni a tömeg erejét, akkor utazási tanácsaink segítségével akár el is zarándokolhat valamelyik helyre.
Vágólapra másolva!

Mi?

Vajszakhi (Bajszakhi)

Hol?

Amritszár, Nyugat-India

Mikor?

Évente, Vajszakh havának elején, ami a Gergely-napárt szerint általában április 13. (minden 36. évben április 14.)

Milyen vallás hívei?

Szikh

Mennyien vesznek részt rajta?

Sok százezer hívő, egyes jelentések szerint egymillió zarándok is felkeresi ekkor a szikh vallás legfontosabb központját, az amritszári aranytemplomot (Anandpur Szahib ).

Mi a szertartás, hagyománya, vallási jelentősége?

Maga a vajszakhi már a szikh vallás megalapítása előtt is jelentős aratóünnep volt Indiaszerte, valamint ez a hindu (és a szikh) újév kezdete is. A szikhek azonban nem csak ezért ünneplik, hanem azért is mert 1699-ben ezen a napon alapította meg a vallás utolsó guruja, Guru Gobing Szingh a Khalszát, a Tiszták Társaságát, ahol a tanító és a tanítvány egyenrangú.

Az Időtlen Úr Harcosainak is nevezett, a mogulok uralmával fegyversen dacoló szervezettel adott formát a szikh vallásnak és jelképeket a hívőknek. A hívő szikh öt jelképet (pandzs kakké, öt 'K') köteles viselni: vágatlan hajat és testszőrzetet (kesz), fafésűt ennek ápolására (kanga), vas karkötőt amely a Guruhoz való kötédést fejezi ki (kara), hagyományos pamutnadrágot,amely az erkölcsösséget és a szerénységet jelképezi (kacshera), valamint a derékra kötött kardot, amely a hit és a rászorulók védelmére emlékezteti (kirpan).

A háromnapos ünnep alkalmából a szikhek a világ minden részén felkeresik templomaikat, a legtöbben az amritszári aranytemplomban gyülekeznek. Előző nap tömeges felvonulást szerveznek a városban, amelyet az Öt Szeretett (Pandzs pijare - a Khalsza első öt tagja) vezet, a felvonulók között zenkarok zenélnek, a hívők vallási dalokat énekelnek, zászlókat, kapukat hordoznak, hagyományos fegyverekkel vívnak jelképes csatákat.

Az ünnepnapon napfelkelte előtt virágokkal a kezükben igyekeznek a templomba a hívők, majd megkezdődik a kirtan, amikor énekesek és zenészek himnuszokat, verseket adnak elő, a zene szüneteiben szent szövegekből olvasnak fel, vallásról társalognak. Eközben édes pudingot, majd más ételeket fogyasztanak egészen késő éjszakába nyúlóan (egy-egy megkezdett himnuszt kötelező végigénekelni, bármeddig is tart).

Forrás: EPA

Voltak tömegbalesetek?

Az utóbbi időkben nem érkezett beszámoló tömegbalesetekről. Az aranytemplomot azonban az idők folyamán gyakran érték erőszakos támadások. Az egyik legvéresebb akció 1919-ben volt, amikor egy brit tábornok a vajszakhit ünneplő hívők közé lövetett - közel négyszáz ember halt meg a templom közelében.

Utazási lehetőségek

Ahhoz, hogy az aranytemplomot megcsodálhassuk Amritszárban , Delhiből* érdemes utazni. Eljuthatunk ide vonattal és repülővel is. A Delhiben található pályaudvarok közül kettőről is indulnak expresszvonatok a városba. A menetidő átlagosan 10 óra, de ez könnyen változhat.

Kicsit drágább, de mindenképpen gyorsabb megoldás, ha az indiai belföldi légitársaságok egyikére foglalunk jegyet, így mintegy egyórás repülés után már le is szállhatunk Amritszárban. Az egyik legkedveltebb indiai fapados légitársaság, az Air Deccan járatára például április 10-i oda- és április 17-i visszaút esetén 2998 rúpiában, mintegy 13 120 forintba kerül egy retúr jegy.

Amritszárban a legtöbb szálloda a háromcsillagos kategóriába tartozik. Az asiarooms.com foglalóoldalon 50 és 70 dollár közötti összegért találtunk szobákat egy éjszakára, reggelivel.

* Az odautazásról lásd cikkünk második oldalát!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről