Moszkva lerövidíti a sorkatonai szolgálatot

Vágólapra másolva!
A jelenlegi két évről egy évre csökken a kötelező katonai szolgálat Oroszországban egy elnöki rendelet értelmében - jelentette be hétfőn az orosz államfő hivatala. A rendelkezés a 2008. január 1-je után bevonulókra lesz érvényes.
Vágólapra másolva!

Két évről egy évre csökkentik Oroszországban a kötelező katonai szolgálatot. Az új szabályozás bírálói szerint az elnök ezzel a választók kedvében akar járni, a 2007 decemberében esedékes parlamenti, illetve a 2008 márciusára kitűzött elnökválasztásokat szem előtt tartva.

A sorköteleseknek minden évben csak a töredéke vonul be, sokan csalással vagy megvesztegetéssel húzzák ki magukat a szolgálat alól. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi jogvédő szervezet pedig egyik tanulmányában rámutatott, hogy fiatal sorkatonák súlyos bántalmazása és megalázása az orosz hadseregben évente öngyilkossági kísérletek százaihoz, illetve dezertálási próbálkozások ezreihez vezet.