Erős földrengés volt Japánban

Vágólapra másolva!
Földrengés rázta meg vasárnap Japán középső és nyugati részét. Többen megsérültek, és fennakadások vannak a közlekedésben.
Vágólapra másolva!

Földrengés volt vasárnap Japánban. Az 5,4-es erősségű földmozgás a szigetország középső és nyugati vidékeit érintette. Helyi idő szerint délben történt. Központja Tokiótól 300 kilométerre nyugatra lehetett. Az első jelentések szerint többen megsérültek, és a komoly fönnakadások vannak a közlekedésben is. Az ország nyugati részén leállt a vonatközlekedés, mert minden vonalat szigorú ellenőrzésnek vetnek alá. Cunami riadót nem rendeltek el a térségben.