Öngyilkos lett Malina Hedvig feljelentője

Vágólapra másolva!
Végzett magával az a férfi, aki feljelentette hamis tanúzásért és esküért a szlovákiai magyar lányt, Malina Hedviget, aki állítja, azért verték meg, amiért magyarul beszélt. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi öngyilkossága és a magyar lány ügye között van-e összefüggés.
Vágólapra másolva!

Öngyilkos lett az a férfi, akinek feljelentése alapján a szlovák rendőrség vádindítványt nyújtott be a Nyitrán tanuló magyar egyetemista, Malina Hedvig ellen. A lány és ügyvédje, Roman Kvasnica is csütörtökön tudta meg, hogy a feljelentő öngyilkos lett, ugyanis a magyar lánynak csütörtökön lett volna bírósági meghallgatása, de a feljelentő öngyilkossága miatt ez elmaradt - írja a SME című szlovák napilap online kiadása. "Öngyilkos lett? Ez újdonság, most hallom először" - ennyit mondott a SME értesülése szerint a hír hallatán Malina Hedvig.

A lány hamis tanúzás és hamis eskü miatt kényszerül bíróság elé, mert a szlovák rendőrség azzal zárta le az ügyét, hogy valótlant állított. Malina Hedvig ugyanakkor kitart amellett, hogy megverték, amiért magyarul beszélt.

A feljelentő kilétét a rendőrség eddig titkolta. Most már tudni lehet, hogy a diáklányt a 36 éves Juraj K. jelentette fel. A férfiról csütörtökön derült ki, hogy május 4-én a lakóhelyén, egy vágsellyei ház pincéjében végzett magával.

Egyelőre nem tudni, hogy a férfi öngyilkossága és a magyar lány ügye között van-e összefüggés. A SME idézte Martin Korchot, a szlovák rendőrség szóvivőjét, aki úgy nyilatkozott, hogy a férfi öngyilkossága nem befolyásolja a Malina Hedvig ellen hamis vád miatt indult eljárás további menetét. A lány ügyvédje annyit mondott, hogy a halálesetből egyelőre korai lenne bármilyen következtetést levonni.

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a feljelentő halálhírére reagálva az MTI-nek azt mondta: "Ez a körülmény tovább mélyíti az ügy átláthatatlanságát, egyszersmind újabb kérdéseket vet fel: egyebek között azt is, miért csak húsz nap multán derült ki a haláleset. Ki volt ez az ember, milyen indítékok alapján cselekedhetett, amikor feljelentést tett. Nemkülönben azt a kérdést is felveti, hogy milyen körülmények között halt meg." Csáky jelezte: az MKP parlamenti frakciója ezeket a kérdéseket interpellációban a belügyminiszternek is felteszi.

A Nyitrán tanuló magyar nemzetiségű diáklány tavaly augusztusban véresen, összeverve ment be az egyetemre. Vallomása szerint két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, meg magyarul beszélt. Tavaly novemberben egy akkor még ismeretlen személy feljelentést tett a lány ellen, és azt állította, hogy Malina Hedvig hamisan tanúskodott, s mivel a vallomását az előírásnak megfelelően esküvel is megerősítette, hamis eskütétellel is gyanúsítható. A szlovák rendőrség e feljelentés alapján vizsgálatot indított a lány ellen, de a feljelentő kilétét azóta sem hozta nyilvánosságra.