Füvezett diákként a brit belügyminiszter

2007.07.19. 12:48

A kábítószertörvény szigorításával megbízott brit belügyminiszter elismerte, hogy diákkorában cannabis-származékokat szívott. A miniszter szerint a tapasztalatok segíthetik majd a bűnözésellenes munkában.

Kábítószerezett diákkorában a brit belügyminiszter - ezt maga Jacqui Smith ismerte be csütörtökön, alig egy nappal azután, hogy Gordon Brown miniszterelnök bejelentette a kábítószertörvény szigorításával kapcsolatos terveit. A szigorítással kapcsolatos előkészítő konzultációk vezetésével a kormányfő a minisztert bízta meg.

A 44 éves Smith csütörtökön több brit tv-adón is nyilatkozott negyed századdal ezelőtti kábítószer-fogyasztásáról. A belügyminiszter elmondta: oxfordi diákként, a '80-as években cannabis-származékokat szívott, de csak néhány alkalommal. Elismerte, hogy ezzel törvényt sértett. Hozzátette: levonta a tanulságokat, és az általa szerzett tapasztalatok segíthetik is bűnözésellenes munkájában.

KAPCSOLÓDÓ CIKK