Lemond a hadsereg vezetéséről Musarraf

Vágólapra másolva!
Lemond hadseregparancsnoki tisztségéről Pervez Musarraf pakisztáni elnök, ha az ország legfelsőbb bírósága elutasítja az utolsó kifogást is, amelyet az elnök újraválasztása ellen emeltek. A pakisztáni belpolitikai válság kezdetén - amikor rendkívüli állapotot vezetett be - Musarraf a legfelsőbb bírót is eltávolította. Az elnök által november elején átalakított testület azonban várhatóan a kedvére tesz majd.
Vágólapra másolva!

Pervez Musarraf pakisztáni elnök kész még ezen a héten lemondani hadseregparancsnoki tisztéről, és polgári elnökként új esküt tenni - közölte szerdán a pakisztáni főügyész, Malik Mohamad Kajum. Szerinte ha a Legfelsőbb bíróság csütörtökön a várakozásoknak megfelelően elutasítja az utolsó, Musarraf újraválasztása ellen emelt kifogást is, akkor az elnök napokon belül szögre akasztja egyenruháját.

Musarraf tábornok 1999-ben jutott hatalomra puccsal. Az elnök mindeddig az Egyesült Államok támogatását élvezte, mert az Afganisztán elleni háborúban fontos volt támogatása. Egy hete azonban azt üzenték - írta a The Times -, hogy "Washington kész alternatív vezetőt támogatni", ha Musarraf nem adja fel a hadsereg-főparancsnoki tisztségét, nem biztosítja a választásokat és a sajtó szabadságát, illetve nem engedi szabadon a politikai foglyokat.

A pakisztáni elnök maga is kilátásba helyezte már, hogy leköszön a hadsereg éléről, amint a bíróság döntött a választással kapcsolatban emelt utolsó panaszról is, és hivatalosan is jóváhagyja választási győzelmét. A héten bejelentették, hogy január 8-án tartják a parlamenti választásokat Pakisztánban, és szabadon engedtek több ezer politikai foglyot, egyelőre azonban semmi jele annak, hogy feloldanák a rendkívüli állapotot.

Pakisztán - miután november elején az elnök rendkívüli állapotot vezetett be - komoly belpolitikai válságba sodródott. Ellenzéke szerint mindössze azért, mert nem képes megválni hatalmától. Maga Musarraf a fokozott szélsőséges veszélyt nevezte meg az intézkedés okaként, ám fő célpontja a hatalmát több szinten is támadó igazságszolgáltatás volt.

A legfelsőbb bíróságtól például olyan ítéletre számíthatott, amely megkérdőjelezte őszi elnökké választásának jogosságát, mivel előtte nem mondott le hadseregfőparancsnoki posztjáról. Korábban ugyanis már kimondta a Legfelsőbb Bíróság: nem lehet egy személy az elnök és a hadsereg parancsnoka, ám Musarraf vonakodott lemondani utóbbi posztjáról. Leváltotta a legfelsőbb bírót és a testület számos tagját november elején - az új összetételő grémium várhatóan az elnök kedvére tesz majd.