Újra voksolt az agyműtéten átesett Edward Kennedy

2008.07.10. 8:26

Először jelent meg az amerikai szenátus egyik voksolásán Edward Kennedy, akinek szavazatával így a demokratáknak sikerült is keresztülvinni egy egészségügyi módosítást. A politikusnak alig pár hete agyműtétje volt.

Részt vett az amerikai szenátus egyik szavazásán szerdán a súlyos betegségben szenvedő Edward Kennedy szenátor, akinek a voksával a Demokrata Párt győzelmet aratott egy kulcsfontosságú egészségügyi kérdésben. Az 1963-ban meggyilkolt John F. Kennedy elnök legfiatalabb fivére először jelent meg a szenátusban néhány héttel ezelőtti agyműtéte óta, ahol kitörő örömmel és nagy tapssal fogadták.

A 76 éves demokrata párti politikus igennel szavazott arra a törvényjavaslatra, amely eltörölné az állami egészségbiztosítónak nyújtott finanszírozás több mint 10 százalékos, július 1-je óta hatályos csökkentését. Az egy héttel ezelőtti szavazáson éppen Kennedy voksa hiányzott ahhoz, hogy a demokraták megtörjék a tervezet megfúrására irányuló republikánus obstrukciót, vagyis időhúzást.

"Azért jöttem ma el a szenátusba, hogy betartsam az idős választópolgároknak tett ígéretemet, és megvédjem az állami egészségbiztosítót. Bármi legyen is az eredmény, én itt akartam lenni, hogy ne éppen az én szavazatom hiányozzon" - közölte a massachusettsi szenátor.

Kennedy megjelenése után néhány republikánus szenátor - látva, hogy a demokratáknak minden bizonnyal meglesz az obstrukció megtöréséhez szükséges 60 szavazata - maga is a tervezet mellett tette le a voksát. A politikus a szavazás után azonnal visszatért Bostonba, ahol kemoterápiás kezelést kap.

KAPCSOLÓDÓ CIKK