A Jordán folyó nyugati partján fekvő Betlehemben tanácskozó mintegy kétezer küldött kézfelemeléssel egyhangúlag megszavazta, hogy továbbra is Mahmúd Abbász vezesse a palesztinok legnagyobb szervezetét, a Fatahot - jelentette be a kongresszus levezető elnöke. A Fatah központi bizottságának és forradalmi tanácsának 21, illetve 120 tagjáról vasárnap hoznak majd döntést.
Húsz év óta először ült össze a Fatah kongresszusa, az előző tanácskozást még 1989-ben Tuniszban tartották. A kedden kezdődött és eredetileg háromnaposra tervezett tanácskozást azonban meg kellett hosszabbítani, mivel heves viták alakultak ki a régi és az új nemzedék képviselői között.
A fiatalok a párt átfogó reformját akarják, és nagyobb szerepet követelnek maguknak. Számos küldött a Fatah jelenlegi vezetését teszi felelőssé a mozgalom kudarcaiért, emellett hiányolta az elmúlt húsz évről szóló igazgatási és pénzügyi beszámolókat. A régi gárda, élén az alapítók közé tartozó Mahmúd Abbász elnökkel, foggal-körömmel ragaszkodik pozícióihoz. A 74 éves Abbász magától értetődően maradt az elnöki székben, noha gyengének számít. Nála jobb "raisz" (főnök) ugyanis nincs a láthatáron.
A palesztin politikai életet évtizedeken át meghatározta a Fatah, de az utóbbi években belső ellentétek szabdalták és a rivális Hamász szervezet gázai övezeti hatalomra jutása is meggyengítette. A Fatah a tisztújítás mellett új politikai programot fogad el. Az 1958-ban alapított és évtizedeken át Jasszer Arafat vezette Fatah az Izraellel való tárgyalások híve, de programjában kimondja, hogy a palesztin népnek jogában áll az ellenállás minden formáját alkalmazni az őt megillető jogok visszaszerzéséhez.