A legatyásodott orvostól a méhkirálynőig - Michael Jackson emberei

Vágólapra másolva!
Egy adóssághalmozó orvos, egy nyomuló PR-os, egy több mint dadus, egy nagyra törő koncertszervező és egy rasszista vádakkal illetett fekete nacionalista szervezet. Michael Jackson körül sok furcsa figura zsongott halála előtt, akik úgy akartak jót a zenésznek, hogy ők se járjanak rosszul.
Vágólapra másolva!

A Michael Jackson zenei zsenialitásáról megemlékező cikkek mellett rengeteg - időnként egymásnak ellentmondó - híradás jelent meg utolsó hónapjairól, állítólagos gyógyszerfüggőségéről és szervezetének leépüléséről. Ezekről hivatalos és megerősített információk alig vannak, de van néhány ember, akik sokat tudhatnak az igazságról, mert az utóbbi hónapokban-években ott voltak Jackson környezetében. Közülük mutatjuk be a fontosabbakat:

Az adóssághalmozó orvos

Dr. Conrad C. Murray Michael Jackson orvosa, aki a halálát megelőző hetekben folyamatosan a zenész mellett volt. Murrayt a Michael Jackson koncertsorozatát szervező AEG LIVE fogadta fel kifejezetten a zenész kérésére. Azt nem tudni, mekkora díjazásban egyeztek meg a folyamatos orvosi felügyeletért cserébe, de az orvos a Los Angeles Times szerint egy nevadai és egy texasi praxist hagyta ott, hogy ügyeljen a zenész egészségére a londoni koncertsorozat idején.

Nem tudni pontosan, hogy Murray mióta gyógyítja Jacksont. A néhai zenész tanácsadója, szóvivője, Dr. Tohme Tohme szerint egy éve állt kapcsolatban Jacksonnal, miután Las Vegasban megfázással kezelte őt, de Randy Phillips, az AEG igazgatója úgy tudja, három éve gyógyította. A szív és érrendszeri betegségekre specializálódott Murray 1989-ben végzett a Nashville-i Meharry Orvosi Egyetemen, amely "az USA talán legnagyobb, fekete orvosokat képző intézményének" nevezi magát. Murray 2000-ben nyitotta meg Las Vegasban rendelőjét, Global Cardiovascular Associates néven. Las Vegas-i otthona egy stukkókkal díszített egymillió dolláros ház, amely egy zárt lakóparkban áll - írja a Los Angeles Times.

A felkapott doktor ugyanakkor évek óta komoly anyagi gondokkal küzd. 1992-ben csődvédelmet kért, 1993 és 2003 között öt alkalommal vették zár alá vagyonát adótartozás miatt, összesen 44 600 dollár értékben. 2008-ban három tartozás miatt is elmarasztalták, összesen 435 ezer dollár értékben, illetve két tartozási ügye van folyamatban, 355 ezer dollár értékben.

Az orvost, aki jelen volt a zenész halálakor, már kihallgatta tanúként a rendőrség. Azt mondták, segítőkész volt. Az orvos ügyvédjén keresztül tudatta, milyen körülmények között hunyt el a zenész. Eszerint június 24-én Jackson arra kérte, hogy maradjon nála éjszakára. Másnap, amikor Jackson délig nem jött ki hálószobájából, az orvos bement hozzá, és ott találta eszméletlenül, gyenge pulzussal. Hosszú perceken át próbálta visszahozni az életbe a zenészt, sikertelenül - közölte ügyvédje. Az orvos próbálta hívni a segélyhívó számot, de nem jutott városi vonalhoz, saját mobilját pedig azért nem használta, mert nem tudta pontosan Jackson címét. Végül segítségért kiáltott a személyzetnek. Senki nem jött, de a konyhában tudott szólni egy szakácsnak. A mentőket az egyik biztonsági ember hívta ki aztán. Az ügyvéd szerint Jacksonnak még volt pulzusa, amikor a mentőbe tették.

A nagyratörő koncertszervező

Randy Phillips a Jackson londoni fellépéseit szervező AEG LIVE igazgatója. A magát anglománnak mondó amerikai születésű férfi stanfordi jogászhallgatóként keveredett a rendezvényszervezésbe, és végül ebben találta meg hivatását. Korábban már dolgozott együtt Jacksonnal, illetve Rod Stewarttal, Bon Jovival, Prince-szel, Lionel Ritchie-vel, Britney Spears-szel, a Take That-tel, a Guns'n'Roses-zel.

Forrás: AFP
Phillips jobbra

Ő volt az, aki rávette a popzenészt a visszatérésre. A brit Telegraph márciusban azt írta róla, hogy amikor csatlakozott az AEG-hez, listát készített azokról, akiknek turnét akar szervezni. A lista élén Jackson állt, a második helyen az Abba. Phillips a lapnak azt mondta, Jackson kétszer is visszautasította, mielőtt - nem kismértékben anyagi helyzetének rendezése céljából - rábólintott 10 koncertre. Ezt végül 50 előadásra módosították. A beharangozott koncertek hatalmas érdeklődést keltettek, öt óra alatt 750 ezer jegyet adtak el.

A koncertszervező arra a felvetésre, hogy nem vállal-e túl nagy kockázatot a zenésszel, márciusban azt mondta, ha kell a vállán viszi ki a színpadra Jacksont, ha vonakodna. A zenész halála után vérbeli koncertszervezőhöz híven igyekszik menteni a menthetőt és a koncertsorozatba fektetett pénzt: a hét elején már felvetette, hogy a sztár halála miatt elmaradó londoni koncerteket az eredeti koreográfia alapján, az eredeti díszletek között emlékkoncertként lehetne megtartani, családtagjai, zenésztársai közreműködésével. "A világnak látnia kell ezt az előadást..." - mondta a Sky Newsnak.

Egy PR-os furcsa kapcsolatokkal

Michael Jackson halála utáni napokban az egyik sajtótájékoztatón a családdal együtt megjelenő Dr. Tohme Tohme azt mondta magáról, hogy Jackson menedzsere, egyben barátja, ügyeinek intézője, szóvivője. A férfiról nehezen ellenőrizhető információk keringenek az újságokban. Egyes lapok szerint egy szaúdi milliárdos, míg másutt ortopéd sebészként, illetve libanoni üzletemberként szerepel. Van egy reklámcége, a TRW Advertising, amelynek honlapján azt állítja magáról, hogy Szenegál utazó nagykövete, jóllehet a szenegáli nagykövetség a brit Daily Mail szerint nem is hallott róla. A honlapon többek között országimázs és elnöki kampányok kidolgozását ajánlják.

A brit bulvárlap szerint Tohme 2008 végén jelent meg Jackson környezetében. Közreműködött annak az aukciónak a lefújásában, amelyen Michael Jackson személyes tárgyait akarták értékesíteni. Tohme és a zenész kiadója közös keresetet nyújtott be több nyilvánosan nem megnevezett tárgy visszaszerzésére, amelyet azonban elutasított a bíróság. Az érintett aukciósház végül beleegyezett az aukció lefújásába, állítólag a Nation of Islam nevű szervezet határozott fenyegetésére. A Daily Mail szerint Tohme jelentős szerepet játszott a nagy visszatérésnek beharangozott londoni koncertsorozat megszervezésében is.

Forrás: AFP
Sebész vagy nagykövet?

A férfi azt állítja, nem tud arról, hogy Jackson gyógyszereket szedett volna. Tohme a New York Postnak adott rövid interjújában tagadta Jacksonék egyik ügyvédje, Brian Oxman állítását, aki azt mondta, hogy Michael Jacksont halála előtt túl sok rossz hírű személy zsongta körül. Tohme azt is állította, hogy a koncerteket szervező társaság biztosítója szigorú orvosi vizsgálatoknak vetette alá a zenészt, hogy megbizonyosodjon arról, képes lesz-e végigcsinálni a turnét.

Több mint dadus

Grace Rwaramba Michael Jackson gyerekeinek ruandai születésű dadája. A nő 17 éve dolgozott a zenésznek, előbb mint titkárnő, később lett belőle dajka, de a Daily Mail szerint komoly befolyása volt Jacksonra. A zenész környezetében többen is csak méhkirálynénak nevezték. Viszonya Jacksonnal annyira bizalmas volt, hogy 2006-ban házasságukról pletykáltak a bulvárlapok. Tavaly decemberben azonban felmondott neki a sztár, jóllehet a nő vissza-vissza térhetett meglátogatni a gyerekeket.

A nő egy, a brit Sunday Timesban megjelent, utóbb vitatott interjúban hosszasan beszélt Jackson gyógyszerfüggőségéről. Rwaramba később közleményben tagadta, hogy azt mondta volna, többször is kimosta a mindenféle gyógyszert beszedő sztár gyomrát. Az interjút Daphne Barak szabadúszó újságíró készítette a Times számára, és a lap kitart mellette, a honlapján azóta is megtalálható változtatás nélkül.

A Daily Mail szerint a dadus, Tohméhoz hasonlóan közel állt a Nation of Islamhoz, illetve annak vezetőjéhez, Louis Farrakhanhoz. Több lap szerint is a nő volt az, aki összehozta a sztárt a radikális fekete szervezettel.

A fekete nacionalisták

A Nation of Islamot az 1930-as években alapították. A vallásos fekete nacionalista szervezet célja a fekete amerikaiak szellemi, lelki, szociális és gazdasági felemelése. Hitük szerint az Úr békét teremt majd a földön. A szervezet alapelvei között szerepel a különálló fekete amerikai állam megteremtése.

Forrás: AFP
Farrakhan, a vallási vezető

Azt tanítják, hogy a fekete emberek az igazi emberek, jelenlegi vezetőjük, Louis Farrakhan szerint a fehérek még nem értek el a fejlődésnek erre a fokára. A szervezet úgy véli, az emberi társadalom három nagy csoportra osztható: a vak, buta és süket, könnyen befolyásolható tömegre, akik az emberek 85 százalékát teszik ki, és akiket könnyű a rossz irányba vezetni; az őket a tömegmédia, a vallás és a tudatlanságuk kihasználásával vezető rabszolgatartókra, akik tíz százaléknyian vannak; és az öt százaléknyi szegény, igaz tanítóra, akik harcban állnak a rabszolgatartókkal, hogy felnyithassák a többség szemét. A szervezetet és vezetőjét gyakran vádolják rasszizmussal és antiszemitizmussal, amit rendre elutasítanak.

Jackson soha nem beszélt nyíltan vallásáról, de a sajtóban kész tényként kezelik, hogy felvette a muszlim vallást. A vitatott Times-interjúban Rwaramba is beszélt erről és a zenész Nation of Islamhoz való kötődéséről. Állítólag a szervezet biztosította többek között a sztár testőreit, és intézte házbérlését (amelyért a dada szerint havi 100 ezer dollárt kértek, holott egy ilyen ház 25 ezerbe került azon a környéken). A brit Daily Telegraph szerint, amikor Jackson megvált Rwarambától, a helyére szintén egy a Nation of Islamhoz kötődő nő került, akit a zenész muszlim vallású bátyja, Jermaine alkalmazott.