Kék fűről álmodozott az arizonai ámokfutó

Vágólapra másolva!
Zavaros viselkedésű, az álmait rögeszmésen elemezgető, a fegyverekkel kiválóan bánó fiatalemberként jellemzi egy ismerőse Jared Loughnert, aki szombaton fejbe lőtt egy politikust, és hat másik embert megölt az amerikai Arizona államban. Közben az is kiderült, hogy a férfi családját korábban többször is felkereste a rendőrség, bár egyelőre nem teljesen világos, pontosan miért.
Vágólapra másolva!

"Nihilista volt, és imádott káoszt kavarni" - így jellemzi Zane Gutierrez azt a fiatal férfit, aki szombaton fejbe lőtte Gabrielle Giffords amerikai képviselőt, és megölt hat másik embert. A Jared Loughner nevű, 22 éves támadó azóta rendőrségi őrizetben van, és egyelőre kevés konkrétumot tudni arról, hogy pontosan miért hajtotta végre a támadást. A róla megtudott részletek alapján azonban egy furcsa, zavaros viselkedésű fiatalember képe rajzolódik ki.

A New York Times szerdai cikkében hosszan idézi Gutierrezt, aki korábban többször összejárt Loughnerrel lőgyakorlatokat tartani, bár állítása szerint március óta nem találkoztak. A szombati támadást egy pisztollyal végrehajtó Loughner az egykori barát szerint már a középiskolában kezdte a fegyverhasználatot, és nagyon gyorsan kezelte a pisztolyt.

"Csak a tudatalattija"

Gutierrez szerint Loughnernek rögeszméje volt a saját álmainak az értelmezése. Az álmait fel is jegyezte egy naplóban, és próbálta értelmezni azokat. "Jared úgy érezte, hogy semmi más nem létezik, csak a tudatalattija" - mondta Gutierrez, aki szerint "Jared számára az álomvilág volt a valódi, és nem a hétköznapi élet". Az egykori barát azt mondta, abból következtetett erre, hogy Loughner gyakran tett fel furcsa kérdéseket. "Folyton azt kérdezgette: Látod azt a kék fát ott? Azt is mondta, hogy az égboltot narancssárgának látja, a füvet pedig kéknek" - idézte fel Gutierrez, megjegyezve, hogy "normális emberek nem beszélnek ilyenekről".

Az egykori barát beszélt arról is, hogy Loughner nehezen tudott kapcsolatot teremteni másokkal. Egy házibulin például elvonult egy emeleti szobába, és egyedül olvasgatott egy szótárat.

Gutierrez szerint a kettejük barátsága is azért szakadt meg, mert Loughner furcsa dolgokat kezdett művelni. "Felhívott éjjel kettőkor, és megkérdezte: Itt mászkálsz a házam előtt és próbálsz becserkészni?" - idézte fel a fiatal férfi, hozzátéve, hogy Loughner nagyon paranoid lett. Gutierrez szerint Loughner azt gondolta róla, hogy egy másik barátjával együtt meg akarják ölni őt, vagy el akarják lopni az autóját.

A rendőrség ismerte a családot

A New York Times által idézett szomszédok szerint a szombati támadást végrehajtó férfi családja mindig is visszahúzódóan viselkedett, és ez különösen igaz volt az apára. Gutierrez is azt mondta, az volt a benyomása, hogy a család tagjai nem nagyon érintkeznek és beszélgetnek egymással. A házaspár kedden kiadott egy közleményt, amelyben sajnálatukat fejezik ki a fiuk által elkövetett támadás miatt. "Nincsenek szavak annak kifejezésére, hogy mit érzünk" - áll a szűkszavú közleményben.

A New York Times cikkéből kiderül az is, hogy a helyi rendőrség még a támadás előtt többször is felkereste a családot, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy konkrétan milyen ügyekben. A helyi sheriff hivatala közölte, hogy ezekről csak az után közölnek részleteket, hogy végeznek az ügyek átvizsgálásával.

A rendőrség szombaton vette őrizetbe Jared Loughnert, miután a fiatalember egy bevásárlóközpontnál meglőtte Gabrielle Giffordst, a szövetségi képviselőház demokrata tagját. A támadó hat másik embert megölt - köztük egy szövetségi bírót és egy kilencéves kislányt - és többeket megsebesített.

A képviselőt fejlövés érte, de sikerült életben tartani, és az orvosok azt mondták, bíznak benne, hogy fel fog épülni. (Az eset orvosi hátteréről részletek ebben a cikkben.) A támadás nyomán heves vita kezdődött arról, hogy a történtek visszavezethetők-e az amerikai politizálás eldurvult stílusára (erről részletek ebben a blogbejegyzésben).