A hondurasiaknak ezentúl meg kell gondolniuk, hogy rágyújtanak-e az otthonukban. Egy új törvény szerint ugyanis, ha például a szomszédot zavarja a füst, kihívhatja a rendőröket.

Hétfőn lépett életbe Hondurasban az új törvény, amely megtiltja a dohányzást a legtöbb nyilvános helyen, valamint a magánterületek nagy részén is - írja a foxnews.com. A törvény nem azt tiltja tételesen, hogy otthon rágyújtson valaki, de lehetővé teszi, hogy bárki panaszt tegyen, ha az adott lakásban passzív dohányzásnak volt kitéve.

A rendőrök először szóban figyelmeztetik a feljelentett füstölgőt, ha azonban többször rágyújt, és feljelenti a szomszéd, akkor le is tartóztathatják, sőt 311 amerikai dollárnyi (62 ezer forint) pénzbüntetést is kaphat. A közép-amerikai országban ez az összeg egyhavi minimálbérnek felel meg.

A törvény előírja, hogy szabad téren is legalább 1,8 méteres távolságra kell állnia a nem dohányzó emberektől a cigarettázóknak. Tilos rágyújtani az iskolákban, benzinkutaknál, éjszakai klubokban, éttermekben, bárokban, a buszokon, taxikban, stadionokban és a kulturális központokban is. Elemzők szerint szinte lehetetlen betartani a törvényt a szivargyártásáról híres Hondurasban.