Bezárkóztak a föld alá a sztrájkoló boszniai bányászok

Vágólapra másolva!
Egy boszniai bányában 140 bányász magára zárta a több mint száz méterrel a föld alatt húzódó tárnákat, és nem hajlandó kijönni. Azon dühödtek fel, hogy nem kaptak béremelést, de közben a vezetés felvett egy új irodistát.
Vágólapra másolva!

Bezárkózott egy a szénbányába 140 bányász Bosznia-Hercegovinában. Az ország északi részén fekvő Djurdjevik bánya bejáratát hétfőn az ott dolgozók eltorlaszolták, és 100, illetve 250 méterrel a föld alatt található tárnákba bevették magukat.

Sahid Muhic, a bányászszakszervezet vezetője szerint a helyzet drámai, a bányászok nem hajlandóak tárgyalni senkivel, és éhségsztrájkkal is fenyegetnek.

Elsősorban béremelést követelnek, de az is feldühítette őket, ahogy a bánya vezetése felvett egy embert adminisztratív munkakörbe, holott a helyi kormánnyal megkötött korábbi megállapodás értelmében addig nem tehettek volna ilyet, amíg meg nem emelték a bányászok bérét.

A szénbánya összesen ezer embernek ad munkát Bosznia muszlim-horvát autonóm területén. Az itt kitermelt évi 600 ezer tonna szenet a közeli Tuzla melletti szénerőműben hasznosítják.