Laurent Fabius, a francia diplomácia vezetője Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének küldött levelében azt írta: az EU-nak sürgősen fegyverekkel és lőszerrel kell ellátnia az iraki kurdokat, miután Maszúd Barzani, az iraki kurd autonóm régió elnöke nemzetközi segítséget kért az Iszlám Állam nevű szervezet elleni harchoz.
Fabius egyúttal az EU külügyminiszteri tanácsának összehívását kérte. Az EU Tanácsának elnökségét betöltő Olaszország már kezdeményezte, hogy a tagállamok uniós nagykövetei kedden a Politikai és Biztonsági Bizottság rendkívüli ülésén vitassák meg a kérdést, és szintén a külügyi tanács összehívását kérte Ashtontól. Federica Mogherini olasz külügyminiszter azt mondta, meg kell állítani az Iszlám Állam csapatait, és sürgette, hogy támogassák "az iraki Kurdisztán autonóm kormányának katonai fellépését" .
Németország ugyanakkor hétfőn elzárkózott attól, hogy fegyverekkel lássa el az iraki kurdokat. A berlini kormányszóvivő közölte: Németország nem szállít fegyvereket konfliktus sújtotta övezetbe, és ezt az elvet továbbra is be fogja tartani. A német külügyminisztérium egy szóvivője azt mondta, Berlin a konfliktus által érintettek humanitárius segélyezésére összpontosít.
Az al-Kaida iraki sejtjeként létrejött – de jelenleg már a nemzetközi terrorszervezet által is túl radikálisnak bélyegzett – Iszlám Állam fegyveresei június óta jelentős területeket foglaltak el Irak északi és nyugati részén. Itt, illetve a szíriai polgárháború alatt a szervezet által elfoglalt kelet-szíriai területeken egy, a saría (iszlám vallási jog) radikális értelmezésén alapuló "kalifátust" kiáltottak ki.
Az Iszlám Állam az általa elfoglalt területekről elüldözte a türkmén és a jazidi kisebbség – egy kurd népcsoport – tagjait, akik a környékbeli hegyekben rekedtek víz és élelem nélkül. A szélsőségesek elfoglalták Irak legnagyobb keresztény települését, Karakost is. A keresztényeket és más vallási kisebbségek tagjait az Iszlám Állam harcosai üldözik, sokukat kegyetlen módon kivégezték.
Az iraki kurdok fegyveres erői korábban sikeresen vették fel a harcot az Iszlám Állammal, de az utóbbi napokban a szélsőséges szervezet felülkerekedni látszik a jelentős olajmezőket birtokló kurd tartomány harcosain.