A tavaly Szíriában elrabolt segélymunkás kivégzéséről közzétett videón a hatóságok elemzése szerint egy 1992-es születésű francia állampolgár, Maxime Hauchard is szerepel a dzsihádista harcosok között. Hauchard Franciaország északnyugati részéről származik, és 2013 augusztusában utazott el Szíriába. Előtte Mauritániában tartózkodott – mondta a belügyminiszter.
"A felvételt titkosszolgálati szerveink megvizsgálták. Az elemzés alapján megállapítható, nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy egy francia állampolgár közvetlenül részt vett ennek az undorító bűncselekménynek a végrehajtásában" – fogalmazott a tárcavezető párizsi sajtótájékoztatóján.
Az Iszlám Állam, amely augusztus óta már négy nyugati túsz kivégzéséért vállalta a felelősséget, vasárnap egy olyan felvételt hozott nyilvánosságra, amelyen egy álarcos fegyveres látható egy levágott fej mellett. A videón a brit akcentussal angolul beszélő fegyveres azt állítja, hogy az áldozat "Peter Kassig, egy amerikai állampolgár az önök országából". A 15 perces videón a fegyveresek sorban lefejeznek 15 másik férfit is, akiket a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők katonáiként mutattak be.
Cazeneuve arra kérte a franciákat, és "különösen a legfiatalabbakat, akik a terrorista propaganda első számú célpontjai, hogy nyissák ki a szemüket, és értsék meg az Iszlám Állam és a hozzá kapcsolódó csoportok tetteinek kegyetlenségét". Egy titkosszolgálati forrás jelezte, még folynak a vizsgálatok annak megállapítására, hogy egy másik francia állampolgár is beazonosítható-e a hóhérok között.