Özönvízszerű eső áztatja Rómát

Vágólapra másolva!
Monszunszerű esőben ázik Róma. elöntött aluljárók, metrómegállók nehezítik a közlekedést, bezártak több népszerű látványosságot, és rendkívüli iskolaszünetet rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Reggel óta zuhog az eső Rómában, a rossz idő megbénította a közlekedést. A két római metróvonalon több állomást lezártak a lépcsőkön lezúduló víz miatt. Sok utca és aluljáró vált járhatatlanná. A római körgyűrűn megbénult a forgalom, pedig iskolai szünetet rendeltek el, ami jelentősen csökkentette a reggeli csúcsforgalmat. Késnek a római repülőtérre érkező és innen induló járatok is.

Rómában és a közép-olaszországi Lazio tartomány egész területén a legmagasabb fokozatú meteorológiai riasztás van érvényben. A monszunszerű esőzésben nem nyitottak ki a felsőoktatási intézmények, sokan a munkahelyükre sem tudtak eljutni.

Ignazio Marino római főpolgármester arra kérte a rómaiakat, hogy csak szükség esetén hagyják el otthonaikat. A heves eső és viharos szél fákat döntött ki, vízzel telt meg a Circus Maximus ókori lóversenypályájának mezeje, lezárták a Colosseumot és a sártengerré változott Forum Romanumot is. Egész nap és a következő napokban is eső várható.

A rossz idő Olaszország egész nyugati partját és Szicília szigetét sújtja, kivéve az északnyugati tartományokat, ahol alábbhagytak az utóbbi napok esőzései. A nagy mennyiségű csapadék miatt áradások fenyegetik az északkeleti Veneto és Friuli-Venezia Giulia tartományokat is.