A levegőből érkezik az amerikai segítség

2014.08.08. 09:06

Élelmiszert, vizet és gyógyszereket dobnak le az iszlamisták által fenyegetett területre. A Pentagon cáfolta, hogy légi csapások is kísérték a humanitárius akció.

Az Egyesült Államok Észak-Irakban megkezdte a légi humanitárius segélyakciót az iszlamista militánsok által fenyegetett kisebbségi csoportok támogatására - közölte a CNN hírtelevízióval egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselő.

Az akció konkrét részletei azonban egyelőre nem világosak. Hivatalos forrásokból úgy tájékoztattak több amerikai médiumot, hogy Barack Obama elrendelte ugyan a segítségnyújtást, ám az élelmiszer, a víz és a gyógyszerek ledobása az első híradásokkal ellentétben még nem kezdődött el.

Amerikai médiajelentések szerint a humanitárius akciót amerikai légicsapásokat is kísérték Irakban, ám ezt a Pentagon szóvivője cáfolta. "Nem történt ilyen akció" - jelentette ki John Kirby ellentengernagy.

Amerika aggódik

Az állítólagos amerikai bombázásokról iraki és kurd hivatalos személyekre hivatkozva számolt be a The New York Times és a The Wall Street Journal. A CNN-t ezzel szemben az amerikai védelmi minisztériumból úgy tájékoztatták, hogy az iraki légierő végzett a szélsőségesek két parancsnokával. A Pentagon tájékoztatása szerint a katonai szállítógépeket vadászgépek biztosítják.

A CNN emellett úgy értesült, hogy Washingtonban komoly aggodalmat kelt az észak-iraki Erbilben állomásozó, az ottani iraki kormányerőket támogató mintegy 40 amerikai katonai tanácsadó sorsa. Az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges szunnita erő egységei megközelítették a várost, és az amerikai médiában megszólaló szakértők nem tartották kizártnak, hogy az amerikai vadászgépek beavatkozhatnak, ha a katonák veszélybe kerülnek.

Josh Earnest fehér házi szóvivő a nap folyamán korábban kizárta egy amerikai szárazföldi akció lehetőségét. Kijelentette viszont, hogy a szélsőségeseknek a jazidi és a keresztény kisebbség elleni támadásai miatt humanitárius katasztrófa fenyeget Irakban. Elemzők emlékeztettek rá, hogy a NATO 2011-ben éppen ezzel az érvvel indokolta a Kadhafi Líbiája elleni légicsapások elindítását.

Fordulat Irakban

Ha Washington a légicsapások mellett dönt, az minőségi fordulatot jelent majd az amerikai politikában Irakban, ahonnan az Egyesült Államok egy csaknem egy évtizeden át tartó háborúskodás után 2011 végén kivonta katonai erőit.

A sajtónak név nélkül nyilatkozó amerikai illetékesek szerint Washington hivatalos felkérést kapott a beavatkozásra, de az nem derült ki, hogy az a központi iraki vagy a kurd vezetéstől származik. Earnest ugyanakkor leszögezte, hogy Irak problémáira nincsenek amerikai katonai megoldások, és hogy azokat az irakiaknak maguknak kell politikai eszközökkel megoldaniuk.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtöki rendkívüli ülésén nyilatkozatban ítélte el az Iszlám Állam támadásait és az iraki kormány nemzetközi támogatásra, valamint a lakosság segélyezésére szólított fel. A világszervezet legfontosabb biztonságpolitikai testülete immár harmadik alkalommal fogadott el nyilatkozatot az IÁ ügyében.