Leváltották a paraquayi püspököt – közölte a Vatikán. Az olasz sajtó úgy tudja, hogy Rogelio Ricardo Livieres Planó, a paraguayi Ciudad del Este városának püspöke eltitkolhatta, hogy egyházmegyéjében gyerekeket molesztáltak a papok. 

A Vatikán közleménye hangsúlyozta, hogy a Szentszék „terhes” döntést hozott, amelyet „komoly pásztori okok” tettek szükségessé a helyi egyház javára. A paraguayi püspököt már helyettesítették is mással.

A Rogelio Ricardo Livieres Planóval szemben hozott döntést megelőzte a vatikáni Papi és Püspöki Kongregáció vizsgálata is. A paraguayi püspök elmozdítása Józef Wesolowski volt apostoli nuncius vatikáni letartóztatását követi.

Az olasz sajtó egyébként elismerően beszélt az elmúlt napokban meghozott döntésekről. Sokak szerint, fordulat következett be az egyház történelmében. 

A Corriere della Sera című olasz napilap információi szerint a szexuális visszaélések ügyeit kivizsgáló Hittani Kongregáció jelenleg két másik püspököt érintő esettel is foglalkozik. A chilei Marco Antonio Órdenest a kongregáció eltiltotta hivatásának gyakorlásától, a perui Gabino Miranda Melgarejót pedig eltávolítottak egyházmegyéjéből. Velük szemben kizárólag a Hittani Kongregáció járhat el, mivel Józef Wesolowskival ellentétben nem vatikáni állampolgárok, így nem állíthatók a vatikáni bíróság elé.