Mesterséges kómában tartják Whitney Houston lányát

Bobbi Kristina Brown címlapi
Nem kapcsolják le a gépekről Whitney Houston lányát
Vágólapra másolva!
Mesterséges kómában tartják Whitney Houston és Bobby Brown lányát, akit a hétvégén eszméletlen állapotban találtak meg otthonának fürdőkádjában.
Vágólapra másolva!

A 21 esztendős Bobbi Kristina Brownt kedden átszállították a roswelli North Fulton Kórházból az atlantai Emory Egyetemi Kórházba - jelentette a CNN a családhoz közel álló forrásra hivatkozva. A North Fulton megerősítette, hogy Brown már nincs náluk, de az Emory szóvivője nem nyilatkozott arról, hogy hozzájuk került-e a beteg.

A család egy barátja, Kim Burrell az Access Hollywoodnak mondta el, hogy a Houston-lányt mesterséges kómában tartják az orvosok. Bobbi Kristina Brownt szombaton élettársa, Nick Gordon és egy barátja találta meg lakásának fürdőkádjában arccal lefelé fordulva, eszméletlenül. Gordon megpróbálkozott az újraélesztésével, amíg megérkeztek a mentők.

Bobbi Kristina Brown Forrás: AFP/Getty/Frazer Harrison

Brown és Gordon korábban a hagyományos médiában, valamint a közösségi portálokon is férj és feleségként beszéltek egymásról. Bobby Brown, Bobbi Kristina apja azonban kedden közleményben hozta nyilvánosságra, hogy a fiatalok hivatalosan nem házasodtak össze. A kórház és hatóságok sem adtak felvilágosítást Bobbi Kristina jelenlegi állapotáról, és arról sem, hogy mi történt vele a fürdőkádban.

A történtek kísértetiesen hasonlítanak a néhai Whitney Houston halálának körülményeire. A többszörös Grammy-díjas megasztár 2012 februárjában hunyt el a Grammy-díjak átadásának előestéjén. A 48 éves énekesnőt szállodai lakosztálya fürdőkádjában találták holtan. Az akkor 18 esztendős Bobbi Kristina, Houston és Brown egyetlen gyermeke örökölte anyja minden vagyonát.