A minszki békekötést követő 24 órán belül 127 ukrán kormánykatona sikeres legyilkolásával dicsekszik a Donyecki Népköztársaság védelmi minisztere.

Egyetlen nap alatt hét harckocsit, tizenegy páncélos csapatszállító járművet, tizennégy ágyút, négy gépkocsit és 127 katonát vesztettek a debalcevói hadszíntéren a kijevi karhatalmi erők, a sebesültek száma pedig meghaladja a háromszázat – jelentette be csütörtök este Eduard Baszurin, a donyecki szakadárok hadügyminisztere. Hozzáfűzte, hogy az ő állításuk szerint hermetikusan körbezárt területen rekedt ukrán zászlóaljak emberveszteségeinek száma az elmúlt négy hét alatt meghaladta a 2,4 ezret.

Csütörtök este tizenegy sebesült – feltehetően kárpátaljai – katona és két kísérőjük halt szörnyet, amikor az őket szállító, vöröskeresztes megkülönböztető jelzésű teherautót találat érte a Debalcevót a külvilággal összekötő országúton. Az ukrán TSZN híradó értesülései szerint a kárpátaljai 128. sz. hegyivadász dandár sebesültjeit szállították éppen két járművel a kormányerők által ellenőrzött területen lévő tábori kórházba, amikor az egyikbe lövedék csapódott. A raktérben tartózkodó 11 sebesült katona, a jármű vezetője, és a vezetőfülkében utazó tiszt a helyszínen életét vesztette.

A videón az látszik, hogy szeparatisták halott ukrán kormánykatonák holttestei fölött tréfálkoznak, szóban és tettlegesen is gyalázva az elhunytakat.

A képre kattintva elindul a videóForrás: Origo