Nem kerül nemzetközi bíróság elé a lelőtt maláj gép ügye

Munkások az ukrajnai szakadárok uralta donyecki területen 2014. július 17-én lezuhant Boeing 777-es maláj gép roncsait készítik elő a Hollandiába történő szállításhoz a kelet-ukrajnai Hrabove közelében. A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurb
Munkások az ukrajnai szakadárok uralta donyecki területen 2014. július 17-én lezuhant Boeing 777-es maláj gép roncsait készítik elő a Hollandiába történő szállításhoz a kelet-ukrajnai Hrabove közelében. A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépének fedélzetén tartózkodó mind a 283 utas, köztük 192 holland és a 15 fős személyzet életét veszítette
Vágólapra másolva!
Oroszország elutasítja azt a határozattervezetet, amelyet Malajzia terjesztett az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé. Ebben külön nemzetközi büntetőbíróság megalakítását kérték a Malaysia Airlines légitársaság utasszállító gépe tavalyi ukrajnai katasztrófájának kivizsgálására és a felelősök megbüntetésére.
Vágólapra másolva!

Malajzia a BT nem állandó tagja, a határozattervezetet Ausztráliával, Hollandiával, Belgiummal és Ukrajnával közösen terjesztette elő – számolt be a CBC News.

A dokumentum a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető veszélynek minősíti a légi katasztrófát, a bíróság létrehozása pedig a felelősség független és pártatlan megállapításának hatékony garanciája lenne.

Már az összes roncsot Hollandiába szállították Forrás: MTI/EPA/Olekszandr Jermocsenko

Hollandia korábban is kérte

A javaslat szerint a nemzetközi bíróság a már fennálló, súlyos bűntények tetteseinek felelősségre vonására létrehozott nemzetközi büntető törvényszékek mintájára jönne létre, és az ENSZ minden tagállama köteles lenne együttműködni vele.

Egy héttel ezelőtt Hollandia is hasonló javaslattal állt elő, tekintettel arra, hogy a katasztrófa áldozatainak zöme holland állampolgár volt, és a tragédia okait feltáró vizsgálatot is a holland igazságszolgáltatás végzi.

A holland hatóságok az év végére ígérik a nyomozás lezárását Forrás: MTI/EPA/Olekszandr Jermocsenko

Orosz vétó

Oroszország azonban vétójoggal rendelkezik a BT-ben, és ellenzi a különbíróság létrehozását. „Sajnálatos módon úgy tűnik, hogy ez egy nagyszabású, politikai show-kísérlet, amely csupán megnehezítené a felelősök megtalálását” – írta a határozattervezetről kiadott közleményében Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet.

Gennagyij Gatyilov külügyminiszter-helyettes még kedden közölte, hogy Moszkva elvi okokból nem ért egyet egy ilyen bíróság létrejöttével.

Egyrészt még nem zárult le a vizsgálat, másrészt pedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen törvényszék létrehozása nagyon munkaigényes és hosszadalmas feladat, a kezdeményezés pedig „politikailag logikátlan és felesleges” – tette hozzá.

Valószínűleg Buk rakétával lőtték le a gépet Forrás: RIA Novosti/Kirill Braga

Egy év gyász

A malajziai légitársaság Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata tavaly július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában, feltehetően rakétatalálat következtében. A katasztrófát senki sem élte túl, 298-an haltak meg.

Az ukrán hatóságok szerint a szakadárok, a szakadárok szerint viszont az ukrán katonák lőtték le a gépet.