Lezárják a Dunát a hajóforgalom elől

Vágólapra másolva!
Javában folyik a pozsonyi Öreg híd felújítása. A kivitelező augusztusra tervezi a híd új elemeinek kitolását a Duna fölé.
Vágólapra másolva!

A munkálatok alatt lezárják a folyó pozsonyi szakaszát a hajóforgalom elől. Az eredeti tervek alapján jövő héten kényszerszünetelt volna a forgalom a Dunán – olvasható az Ujszo.com oldalán. A TASR hírügynökség tájékoztatása szerint azonban néhány hetes csúszással tolják ki a híd konstrukcióját a Duna fölé, ezért augusztus végére tolódik a korlátozás bevezetése.

Két éve kezdték az Öreg híd és környéke rekonstrukcióját. Felújítják a hidat, villamossíneket fektetnek le, így villamos-összeköttetés lesz Ligetfalu és a Safárik tér között. A munkálatokat uniós támogatásból finanszírozná a város. A dotáció feltétele, hogy év végéig elkészüljön a rekonstrukció.