Vágólapra másolva!
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt távollétükben 253 embert egy egyiptomi katonai bíróság, további 203-at pedig rövidebb idejű szabadságvesztéssel sújtottak középületek megrongálása miatt - jelentette a Mena állami hírügynökség szerdán.
Vágólapra másolva!

A Mena nem közölte egyetlen elítélt nevét sem, de feltételezhető, hogy a Muszlim Testvériség iszlamista mozgalom tagjairól vagy szimpatizánsairól van szó, ugyanis számos olyan per volt az utóbbi években Egyiptomban, amelyben a mozgalom embereit tömegesen ítélték el államellenes zavargásban való részvételért. Ezek miatt a perek miatt számos nemzetközi bírálat érte az egyiptomi igazságszolgáltatást és az emberi jogok lábbal tiprását.

50 embert felmentettek

A szerdán lezárult két perben mintegy 50 vádlottat felmentett az alexandriai katonai bíróság. Az észak-afrikai országban tavaly októberben terjesztették ki a katonai bíróságok hatáskörét olyan esetekre, amelyekben civileket vádolnak állami épületek elleni támadással vagy utak eltorlaszolásával.

Murszi volt az emberük

A Muszlim Testvériség által jelölt és 2012-ben megválasztott Mohamed Murszi államfőt a hadsereg 2013 júliusában elmozdította a hatalomból, és a mozgalom hívei emiatt tiltakozó tüntetéseket rendeztek, amelyek sokszor sok emberéletet követelő erőszakba torkollottak. Murszit most júniusban halálra ítélték, mert a vád szerint a 2011 elején kezdődött egyiptomi felkelés idején - amikor az "arab tavasz" eseményeibe illeszkedve megdöntötték Hoszni Mubarak elnök hatalmát - az ő vezetésével tört ki a börtönből a Muszlim Testvériség sok tagja.