Egy terrorista csempészútvonallal kevesebb van Európában

párizs merénylet
Sebesült férfi a kimenekített emberek között a párizsi Bataclan koncertterem közelében, miután az épületben mintegy száz embert túszul ejtettek 2015. november 13-án. A francia fővárosban késő este összehangoltan több merényletet követtek el. A támadásoknak mintegy 3 éve legalább 120 halálos áldozata volt. Nyolc terrorista halt meg, közülük heten felrobbantották magukat.
Vágólapra másolva!
Elfogták egy fegyvercsempész-hálózat két tagját Szerbiában, ezzel elvágták a Szerbiából Franciaországba irányuló illegális fegyverszállítás egyik útvonalát - jelentette be Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter a szerbiai közszolgálati televízióban szerdán.
Vágólapra másolva!

Több hónapos nyomozást követően két férfit fogtak el kedd este Újvidéken a szerb hatóságok. "Az elfogás során a gyanúsítottak járművében két géppuskát, valamivel több mint három kilogramm robbanószert, két automata fegyvert és nagyobb mennyiségű lőszert találtak" - mondta az akcióról Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter.

Szerinte egy fegyvercsempész-hálózat két tagját sikerült elfogni az országban.

Ezzel az egyik csempészútvonal bezárult

- mondta.

A volt jugoszláv utódállamokban a kilencvenes évek háborúi után jelentős mennyiségű illegális fegyver került a lakossághoz.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter Budapesten Forrás: MTI/Mohai Balázs

A szerb belügyminisztérium november elején, egy héttel a párizsi merényletek előtt jelentette be, hogy francia kollégáikkal felszámoltak egy fegyvercsempész-láncolatot, amely Szerbiában és Franciaországban működött. Abban az akcióban Franciaországban kilenc, Szerbiában pedig négy embert fogtak el.

Az Origo nemrég megírta: a párizsi merényletekben a támadók által használt, illetve később lefoglalt fegyverek közül legalább hetet a szerbiai

Zastava gyárban készítettek.

A fegyvereket még Jugoszlávia szétválása előtt gyártották. Az egyik fegyver, egy M92 félautomata pisztoly útját egy darabig követni tudták: a sorozatszám alapján 2013 májusában egy amerikai fegyverkereskedőnek szállították.