Könnygázzal próbálták megállítani a venezuelai tüntetőket

2016.05.19. 14:54

Könnygázzal próbálták a venezuelai rendőrök távol tartani a tüntetőket a nemzeti választási tanács épületétől. A tiltakozóknak azonban mégis sikerült átadni a petíciót, amelyben azt követelik, hogy testület mielőbb hitelesítse az elnök elmozdításáról szóló népszavazási kezdeményezéshez összegyűlt aláírásokat. Ha még idén kiírják a referendumot és leszavazzák a jelenlegi államfőt, akkor új választást írhatnak ki.

Könnygázt vetettek be a venezuelai hatóságok az elnök ellen tüntetőkkel szemben Caracasban.

Azonban így sem sikerült megakadályozni, hogy a demonstrálók a nemzeti választási tanácshoz eljuttassák petíciójukat, amelyben követelik az államfő leváltását célzó népszavazási kezdeményezés aláírásainak mielőbbi hitelesítését.

A tüntetők a nemzeti választási tanácshoz akartak eljutni, végül sikerült is átadni a peticiójukatForrás: AFP/Juan Barreto

A venezuelai Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) elnevezésű pártkoalíció felhívására, helyi idő szerint szerda délután, ezrek vonultak utcára országszerte.

Egy diktatúrához asszisztálnak

A fővárosban a rendőrség sorfalat állított fel, hogy a tüntetők ne juthassanak el a Nemzeti Választási Tanács (CNE) székhelyéig, valamint korlátozták a közlekedést, és tizennégy metrómegállót lezártak.

- Tiltakozom, mert nincs tej. Ha enni akarunk, hajnali négytől sorba kell állni. Azért akarjuk a népszavazást, hogy menjenek el ezek a tolvajok, és az ország tovább fejlődhessen - mondta az egyik tiltakozó az El Confidencial című spanyol internetes újságnak. A lap szerint volt aki a rendőröket szidta, amiért egy diktatúrához asszisztálnak.

Láttak egy fiatalt is, aki békejelet rajzolt a vele szemben álló rendőr műanyagpajzsára.

"Erőszakos elemek"

A tüntetők egy csoportja megkísérelt áttörni a rendőri blokádon, ekkor könnygázt vetettek be ellenük.

A venezuelai hatóságok szerint többen megsérültek, köztük öt rendőr. Hét embert őrizetbe vettek.Gustavo González López venezuelai belügyminiszter a tüntetést követően úgy nyilatkozott, hogy az őrizettbe vett személyek olyan erőszakos elemek, akiket politikai szereplők béreltek fel, hogy megzavarják a békét, és brutális agressziót követtek el a bolivári állam rendőrségének tagjai ellen.

1,8 millió aláírás jött össze

Henrique Capriles ellenzéki politikus a közösségi hálókon azt írta: "amikor kirabolnak Caracasban, nem találsz egy rendőrt sem, de most mindannyian az utcán vannak Maduro félelme miatt, hogy kérjük a CNE-től az aláírások hitelesítését".

A tüntetőknek mégis sikerült célba juttatni petíciójukat, ugyanis a választási hatóság egyik tagja, Luis Emilio Rondón odament a demonstráció helyszínére, és átvette a dokumentumot.

A sajtóbeszámolók szerint ebben azt követelik: a testület tartsa tiszteletben az alkotmányt, amely jogot ad az állampolgároknak arra, hogy népszavazást tartsanak az elnök visszahívásáról, és hitelesítsék mielőbb azt az 1,8 millió aláírást, amelyet a kezdeményezéssel együtt leadtak május elején.

Rendeletekkel kormányoz

Azért sürgős számukra, hogy a tanács minél hamarabb elvégezze ezt a feladatot, hogy még idén megtarthassák a népszavazást. Ugyanis ha a referendumot csak jövőre rendezik meg, és a többség Maduro leváltására szavaz, helyét automatikusan a jelenlegi alelnök venné át, míg ha még idén megtartják a népszavazást, a jogszabályi határidők lehetővé teszik, hogy elnökválasztást is rendezzenek.

A venezuelai politikai válság azt követően robbant ki, hogy a törvényhozásban 17 év után, a tavaly decemberi választásokon elsöprő többségbe került Maduro ellenzéke, a MUD, amely közölte, hogy nem riad vissza az elnök alkotmányos elmozdításától. Válaszként az elnökhöz húzó legfelső bíróság többször is korlátozta a törvényhozás jogköreit. Az államfő az országot rendeletekkel kormányozza, amelyek neki és a hadseregnek nagyobb hatalmat biztosítanak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK