Fontolóra venné a nők kötelező sorkatonai szolgálatát Tunézia

Vágólapra másolva!
A dzsihadista fenyegetés és a gazdasági nehézségek miatt a tunéziai nemzetvédelmi miniszter csütörtökön azt mondta, itt az ideje, hogy Tunéziában vitát indítsanak a kötelező sorkatonai szolgálat nőkre való kiterjesztéséről.
Vágólapra másolva!

Farhát Horsani a Mosadque FM nevű helyi rádiónak úgy nyilatkozott, a tunéziai alkotmány kimondja, hogy minden állampolgárra vonatkozik a honvédelmi kötelezettség, és ez a feladat éppúgy vonatkozik a nőkre, mint a férfiakra. Ennek következtében ideje elmélyülni a kérdés tanulmányozásában - tette hozzá.

Nem lenne egyszerű

Horsani mindenesetre elismerte, hogy nem lenne egyszerű megnyitni az utat a nők sorozása előtt.
Az észak-afrikai ország sorkatonai szolgálatáról szóló törvény ugyan nem zárja ki azt, hogy nők is katonának állhassanak, a gyakorlatban azonban az egy évig tartó hadkötelezettség csak a férfiakat érinti. Mindenesetre a tunéziai katonaságnál bizonyos hivatalokat viselhetnek nők is.

Csak Izraelben kötelező

Jelenleg Izrael a világ egyetlen országa, ahol a nők számára kötelező a sorkatonai szolgálat. Az egyedülálló és gyermektelen nőket a zsidó állam 1948-as létrejötte óta besorozzák a hadseregbe.
Tunéziában Zin el-Abidin ben Ali egykori államfő 2011-es elűzése óta megnőtt a fegyveres dzsihadista mozgalmak jelenléte. Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tavaly három súlyos terrortámadást hajtott végre, amelyek összesen hetvenkét halálos áldozatot szedtek.

Magas a munkanélküliség

Tavaly márciusban a tuniszi Bardo Múzeumban 20 turistával és egy rendőrrel végeztek szélsőségesek, míg június végén Szúsza strandján 38 külföldi turistát ölt meg egyetlen támadó.
Az arab tavaszt elindító, 2011-es felkelés óta az észak-afrikai országban uralkodó instabilitás a gazdaságot is súlyosan érinti. Tunéziában nagyon magas a munkanélküliségi ráta, különösen a diplomás fiatalok körében.