A brit hadiipar jól keres a közel-keleti vérontáson

Egy légicsapás után összeomlott ház romjain keresnek túlélőket a lázadók álltal felügyel al-Kalasa városrészben Aleppoban war TOPSHOTS Horizontal
Egy légicsapás után összeomlott ház romjain keresnek túlélőket a lázadók álltal felügyel al-Kalasa városrészben Aleppoban. Az utóbbi napokban megsokszorozódtak a 2012 óta kettészakadt tartományi székhely, az ország egykori gazdasági fővárosa elleni légitámadások, múlt péntek óta több mint száz civil lakos halálát okozva. Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja csütörtök hajnalban az Egyesült Államok és Oroszország legmagasabb szinten való közbenjárását sürgette a kudarccal fenyegető szíriai béketárgyalások felélesztése érdekében.
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok után az Egyesült Királyság a világ második legnagyobb fegyverexportőre. 2010 óta a brit fegyverexport kétharmada a Közel-Keletre irányult, London számos olyan országba adott el fegyvereket, ahol megsértik az emberi jogokat, sőt olyan kormánynak is, amit az ENSZ háborús bűnökkel gyanúsít.
Vágólapra másolva!

A brit kormány adatai szerint az Egyesült Királyság a világ második, Európa legnagyobb fegyverexportőre: 2006 óta több fegyvert adott el, mint Oroszország, Kína vagy Franciaország, csak az Egyesült Államok előzi meg.

A Közel-Keletre ment a legtöbb brit fegyver

A 2010 óta tartó időszakban a brit fegyverexport kétharmada a Közel-Keletre irányult. 2010 óta az Egyesült Királyság 39 olyan országba exportált fegyvert, amit a Freedom House jogvédő szervezet nem szabadként osztályoz (összesen 51 ország van ezen a listán).

A szigetország 22 olyan országba exportált, ami szerepel a brit kormány saját emberjogi szégyenlistáján

(ezen összesen 30 ország szerepel), írja az Independent.

Nincs bizonyíték a szaúdi háborús bűnökre

A brit kormány megtiltotta az Oroszországba és Ukrajnába irányuló exportot, ugyanakkor például a Szaúd-Arábiába irányulót nem, annak ellenére, hogy erre az Európai Parlament is felszólította.

A brit kormány érvelése szerint nem láttak egyértelmű bizonyítékokat arra, hogy Szaúd-Arábia háborús bűnöket követett volna el

(az ENSZ azzal gyanúsítja az arab országot, hogy Jemenben a huti lázadók ellen követett el háborús bűncselekményeket).

A lőszertől a vadászrepülőgépig

Az Egyesült Királyság Szaúd-Arábia mellett például Kínába, Ománba, Türkmenisztánba és az Arab Emirátusokba exportált fegyvert.

Szaúd-Arábiának bombákat, rakétákat és vadászrepülőket adtak el, Izraelnek drónalkatrészeket és tűzvezető berendezéseket, Bahreinnek gépfegyvereket. A Maldív-szigetekre gépkarabélyokat és pisztolyokat exportáltak, Türkmenisztánba lőfegyvereket és lőszereket.

2010 óta a brit fegyverexport kétharmada a Közel-Keletre ment Forrás: AFP/Ameer Alhalbi

Egy civil szervezet szerint London képmutató

Az ilyen országokba irányuló fegyverexporttal az Egyesült Királyság hozzájárul a konfliktusok eszkalálódásához, mivel

lehetetlen ellenőrizni, hogy a háborús övezetekben kikhez kerülnek élettartamuk során a fegyverek,

mondta Andrew Smith, egy brit fegyverkereskedelem-ellenes civil szervezet (a Campaign Against Arms Trade) képviselője.

Ráadásul

ezek az országok a brit fegyverekkel együtt politikai elismerést és jóváhagyást is vásárolnak,

London pedig képmutató, mert szóban elítéli az emberi jogok megsértését, miközben anyagi hasznot húz az elnyomó rezsimekkel folytatott fegyverkereskedelemből, véli Andrew Smith.

A fegyverkereskedelem a brit külpolitikát is befolyásolja, mert valószínűtlen, hogy London fellépjen ezekkel a rezsimekkel szemben, miközben üzletel velük.

London szerint elég szigorú az ellenőrzés

A brit kormány szerint a fegyverexport ellenőrzése és kordában tartása „kellőképpen szigorú”. London szerint

a kormány minden üzlet előtt szigorúan ellenőrzi, kinek ad el fegyvert, és hogy az eladandó fegyvereket mire fogják használni.

Az emberi jogok betartása kulcsfontosságú része az üzletek engedélyezésének, állítja a kormány.