Házomlás, 22 halott Kínában

Vágólapra másolva!
Egy ipari negyed házai közül dőlt össze több. Az egyik túlélő, egy fiatal lány elmondta, hogy szülei a testükkel védték őt a lezuhanó törmeléktől. Ők nem élték túl a tragédiát.
Vágólapra másolva!

Huszonkét ember lelte halálát a kelet-kínai Vencsou városában egy hajnali, több lakóházat érintő épületomlásban.

A szerencsétlenség a csaknem kétmilliós nagyváros ipari negyedében történt. A kivezényelt mintegy 800 munkás keddre virradóra fejezte be a mentést. 28 embert emeltek ki a romok alól, túlnyomó többségüket már holtan.

A hat túlélőt kórházba vitték, állapotuk a helyi források szerint stabil.

Egyiküket, egy fiatal lányt, szülei a testükkel védtek – ők mindketten meghaltak.

Az összeomlott épületeket falusi munkások emelték. Öt szomszédos lakóház, amely még az 1970-es években épült, állva maradt, de a hatóságok azokat is lerombolták, hogy elkerüljenek egy újabb szerencsétlenséget.