Az ellenzék nem ismeri el a montenegrói választások eredményét

vote parliament politics Horizontal
Milo Djukanovic
Vágólapra másolva!
A montenegrói ellenzéki pártok nem ismerik el a múlt vasárnapi parlamenti választás eredményét mindaddig, amíg az illetékes állami szervek nem közlik: történt-e a választás napján államcsínykísérlet - jelentette a Vijesti.me podgoricai hírportál.
Vágólapra másolva!

A Demokratikus Front, a Kulcs, a Demokratikus Montenegró és a Szociáldemokrata Párt hétfő este egyezett meg abban, hogy egyikük sem ismeri el a választási eredményeket.

Vasárnap húsz szerbiai férfit vett őrizetbe a montenegrói rendőrség, akiket terrorizmussal gyanúsítottak. Az ügyészség közlése szerint a politikailag motivált fegyveres támadásra készülő férfiak célja az volt, hogy a voksolás befejezése után elfoglalják a parlament épületét, valamint elfogják Milo Djukanovic miniszterelnököt, és "bizonyos pártok" győzelmét hirdessék ki.

Államcsínyre készültek?

A Vijesti.me-nek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő forrás - aki részt vett a hétfői ellenzéki egyeztetésen - elmondta, hogy a letartóztatások, valamint az állami intézmények vonatkozó kijelentései miatt több állampolgár is távol maradt a voksolástól. "Elvárjuk az illetékesektől, hogy minél hamarabb fedjék fel, államcsínykísérlet történt-e vasárnap. Amennyiben igen, úgy a választás szabálytalanul zajlott, hiszen rendkívüli körülmények között tartották meg, ha viszont az állítások nem igazak, akkor az eseményt közvetlenül arra használták fel, hogy a Milo Djukanovic kormányfő vezette Szocialisták Demokratikus Pártja előnyhöz jusson" - fogalmazott a nyilatkozó.

Milo Djukanovic Forrás: AFP/Savo Prelevic

Az ellenzék egy független testület felállítását kezdeményezi,

amely kivizsgálná a múlt vasárnap történteket, és kiderítené, kik voltak az elkövetők, és ki volt a megrendelő.

Meggyőző fölénnyel

A montenegrói parlamenti választást meggyőző fölénnyel nyerte meg Milo Djukanovic pártja, de önállóan nem tud kormányt alakítani. Az előzetes eredmények alapján a Szocialisták Demokratikus Pártjának 35 képviselői helyet sikerült megszereznie a 81 fős törvényhozásban, a kormányalakítási tárgyalások során pedig feltehetően a kisebbségi pártokat fogja először megkeresni. A tíz pártot tömörítő Demokratikus Front koalíció 18 parlamenti mandátumra számíthat, míg a Kulcs nevű tömörülés 9 képviselői helyhez jutott. A Demokratikus Montenegró 8 mandátumot szerzett.

Az 54 éves Milo Djukanovic 25 éve vezeti a kis Adria-parti országot elnökként vagy miniszterelnökként.