Hatéves kisfiú mentette ki testvéreit a tűzből Romániában

Vágólapra másolva!
Kigyulladt egy ház Romániában, az épületben csak gyerekek voltak. A tűzből a legidősebb, hatéves gyerek mentette ki testvéreit.
Vágólapra másolva!

Egy hatéves kisfiú mentette ki az égő házból három hónapos, illetve egyéves és hároméves testvéreit Romániában, a moldvai Vutcani településen - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség. A Vaslui megyei szociális gondozási és gyermekvédelmi hatóság képviselői szerint a gyerekek nagyszüleikkel élnek, mivel a szülők külföldön dolgoznak.

Magukra hagyták a gyerekeket

"Egy szerencsétlen baleset történt.

A tűzesetet valószínűleg egy meghibásodott kályha okozta. Nincs szó gondatlanságról, nagyon jól viselik gondjukat a gyerekeknek, éppen ezért nem is merült fel, hogy elvegyük őket a családtól.

- mondta Irina Cimpeanu, a hatóság szóvivője.

Kémény okozhatta a tüzet

A tűzoltóknak egy órára volt szükségük a lángok megfékezéséhez. Szakértőik szerint a tüzet egy megrongálódott kémény okozta. A Vaslui megyei hatóságok segítséget ígértek az életmentő kisfiú családjának, tekintettel arra, hogy házuk teljesen megsemmisült a tűzben.

Sok gyerek maradt magára a kivándorlás miatt

Az ország uniós csatlakozása óta

több mint hárommillió állampolgár költözött el Romániából, hogy külföldön keresse boldogulását.

A szociális védelem nyilvántartásában több mint 75 ezer olyan gyermek szerepel, akinek legalább egyik szülője külföldre távozott,

negyven százalékukat pedig mindkét szülő magára hagyta.

A román Salvati Copii gyermekmentő alapítvány szerint azonban a külföldön dolgozó román vendégmunkások hátrahagyott gyerekeinek száma a 300 ezret is meghaladhatja. A civil szervezet tavaly 212 ezer hátrahagyott gyereket írt össze a tanfelügyelőségektől kapott adatok alapján, de ezekben a statisztikákban a még nem iskolaköteles kisebb gyerekek nem szerepelnek.