Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Törökország
18:002024. június 18.
Grúzia

A Pentagon vizsgálatot folytat Trump volt nemzetbiztonsági főtanácsadója ügyében

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot folytat Michael Flynn, Trump elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója ügyében.
Vágólapra másolva!

Flynn altábornagyról korábban olyan információk jelentek meg a sajtóban, hogy

az orosz kormányhoz köthető cégektől fogadott el pénzt,

valamint tavaly nyáron a török kormány lobbistájaként tevékenykedett. A Pentagon azért indított most vizsgálatot, hogy kiderítsék, Michael Flynn valóban elfogadott-e pénzt külföldi kormányzatoktól anélkül, hogy ehhez megszerezte volna a szükséges engedélyeket a minisztériumtól.

A képviselőház ellenőrzéssel foglalkozó bizottsága csütörtökön nyilvánosságra hozta a katonai hírszerzés (DIA) egyik levelét is, amelyben a hírszerzés vezetői arra figyelmeztetik a 2014-ben visszavonult Flynnt, hogy a

visszavonulása után is engedélyeztetnie kell, ha tiszteletbeli konzuli megbízatást, ajándékokat vagy egy külföldi kormányzat által fizetett utazást fogad el.

Michael Flynn 2012 és 2014 között a katonai hírszerzés vezetője volt. Donald Trump tavaly novemberben – választási győzelme után – őt jelölte nemzetbiztonsági főtanácsadójának, ám február 13-án lemondásra kényszerítette, mert kiderült, hogy Flynn

többször is találkozott a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel, és erről nem tájékoztatta Trump elnököt,

Mike Pence alelnököt pedig félrevezette e találkozók tartalmáról.

A Pentagon vizsgálata, amely már április elején megkezdődött, arra a több mint 33 ezer dollárra összpontosít, amelyet Flynn a Russia Today (RT) orosz állami tévécsatornától kapott azért, hogy részt vegyen a tévé gálaestjén. A rendezvényen egyébként Flynn az orosz elnök, Vlagyimir Putyin asztalánál foglalt helyet.

Flynn ügyvédje azzal érvel, hogy ügyfele annak idején tájékoztatta erről a katonai hírszerzés illetékeseit, a képviselőház ellenőrzési bizottságának alelnöke, a demokrata párti Elijah Cummings azonban sajtóértekezleten jelentette be, hogy ennek semmi nyoma.

Donald Trump eddig még nem szólalt meg az ügyben, illetve amikor újságírók a Fehér Ház Ovális Irodájában rákérdeztek, csak annyit mondott: "köszönöm szépen". A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer viszont a csütörtöki sajtóértekezletén leszögezte:

a volt nemzetbiztonsági főtanácsadó elleni vizsgálat "helyénvaló".

Szerinte Trump a megfelelő időben a megfelelő döntést hozta, amikor lemondatta Flynnt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről