Lemondott a horvát külügyminiszter

2017.06.12. 17:21

Lemondott Davor Ivo Stier horvát külügyminiszter, de továbbra is tagja marad a kormányzó pártnak, a Horvát Demokratikus Közösségnek (HDZ).

A lemondott külügyminiszter azt mondta, hogy létrehozták a keretet az öntudatos külpolitika irányításához, azonban most egy új időszak veszi kezdetét.
Nagy megtiszteltetést jelent Horvátországot képviselni a világban, de most fontosabb a kereszténydemokrata értékeket képviselni itthonDavor Ivo Stier pontosan három nappal azután mondott le posztjáról, miután a horvát parlament bizalmat szavazott az új koalíciós kormánynak.

Már korábban megkérte Andrej Plenkovic horvát kormányfőt, hogy új embert jelöljön ki a külügyminiszteri posztra, de ő ezt nem akarta megtenni, ameddig Stier az Egyesült Államokban tartózkodott. Egészen addig várt a döntéssel, ameddig Stier vissza nem tért külföldről.

Forrás: AFP/2017 Anadolu Agency/Sefa Karacan

A külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatót adott, amin azt közölte, hogy addig marad a külügyminiszteri pozíciójában, amíg a parlament nem szavaz utódjáról. Hozzátette azt is, hogy továbbra is a HDZ titkára marad.

Állítólag azért mondott le a külügyminiszter, mert nem tetszett neki, hogy a HDZ a liberális Horvát Néppárttal (HNS) kötött új koalíciót.

A horvát televízió szerint az is zavarta Stiert, hogy a nemrégiben megválasztott Predrag Stromar lett a miniszterelnök-helyettes és a társadalmi tevékenységek koordinátora is a kormányban. Ezek pedig eddig mind Stier hatáskörébe tartoztak.